Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
III. A magyar kamara hatásköre
A bécsi kormányzat, amint láttuk, igyekezett túlságosan is kihasználni a királyi birtokjogokban rejlő lehetőségeket. A birtokháramlások és a birtokelkobzások erőszakolásával erős összeütközésbe került a magyar nemesség birtokjogaival, s ezen keresztül a feudális magyar állam önállóságának egyik tényezőjével. A 16. és 17. században Magyarországon a nemesség rovására végrehajtott kincstári birtokszerzések túlmentek azon a határon, amelyet a központi hatalom a birtokjogi jövedelmek növelése érdekében a nemességgel szemben a központosítás érdekében megengedhetett magának. A birtokjogi ügyekkel kapcsolatos visszaélések nagyobb mértékben kezdték ki a rendiség épületét, mint ahogy ez politikailag mértéktartó lehetett volna. Erre azért is sor kerülhetett, mivel a bécsi központi kormányzat hatalmi fölénybe került a magyar rendiséggel szemben. így érthető, hogy főleg a birtokelkobzásokkal kapcsolatos túlkapások fő szerepet játszottak a Bocskai-szabadságharc és a kuruc mozgalmak kialakulásában. A bécsi kormányzat igyekezett a birtokok elzálogosításában és eladományozásában rejlő lehetőségeket is kihasználni. Ilyen vonalon azonban már jóval kisebbek voltak az ellentétek a központi hatalom és a nemesség között. A nemesség csak azt kifogásolta, ha külföldiek kaptak zálogbirtokot vagy birtokadományt. Amint láttuk, a magyar nemesség nem maradt ki azokból a nagy anyagi lehetőségekből, amelyeket a kincstári birtokok zálogba vétele vagy adományként való elnyerése nyújtott számára. Annyira nem, hogy e birtokszerzések alapvető szerepet játszottak a 16. és 17. században a nemesi és főnemesi családok kiemelkedésében, új nemesi réteg kialakulásában. 2. Birtokigazgatás a. Kamarai birtokok A királyi kincstár tulajdonában lévő vagy a kincstár tulajdonába került birtokok hasznosításának általános formája tehát az elzálogosítás, eladományozás volt. A Kamara ugyanis a kezébe került birtokokon nem rendezkedett be gazdálkodásra. Olyan kamarai uradalmat, amelyen kamarai birtoktisztviselők irányításával huzamosabb ideig gazdálkodás folyt volna, a 16. és 17. században csak keveset ismerünk. A kamarai birtokgazdálkodásnak ilyen állandó jövedelmet biztosító formája csak a 18. században alakult ki. Más volt a helyzet ezzel szemben bizonyos egyházi birtokoknál és a katonai, kamarai fennhatóság alatt lévő váruradalmaknál. Ezeken kisebb-nagyobb kamarai irányítással, ellenőrzéssel a 16. és 17. században rendszeres gazdálkodás folyt. Ilyen körülmények miatt csak keveset lehet beszélni a Kamara saját birtokkezeléséről. A Kamara gazdálkodott ugyan egy ideig a háramlás vagy elkobzás révén keletkezett úgynevezett fiskális birtokokon. Ilyenkor felhasználta az uradalmak volt személyzetét is, s összeíratta az uradalomhoz tartozó javakat, megbecsültette azok értékét. Az elzálogosítás vagy eladományozás azonban hamar véget vetett az ilyen gazdálkodásnak. Huzamosabb ideig tartott vagy állandósult a kamarai gazdálkodás abban az esetben, ha nagy kiterjedésű, jövedelmező birtokok kerültek a Kamara kezébe. Ilyesmit azonban csak a 17. század második felében, a Wesselényi-féle mozgalom után elkobzott főúri javak esetében tapasztalhatunk. 39