Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
III. A magyar kamara hatásköre
szegek forgásáról beszélhetünk. Ez volt az udvar egyik legfontosabb bevételi forrása, bár a befolyt nagy összegű új záloghitelek túlnyomó része régi és lejárt szerződések zálogösszegeinek kifizetésére szolgált. A zálogból kiváltott birtokot újból elzálogosították nagyobb összegért, vagy a zálogszerződést a zálogösszeg felemelésével meghosszabbították. Fennmaradt egy 1580-as években készült kimutatás azokról a királyi birtokokról, amelyeket I. Ferdinánd és I. Miksa idején vetettek zálogba. Címe szerint az összeírás (Regestum arcium adfiscum devolutorum tempore Ferdinandi et Maximi- liani regum e antiquis manuscriptis descriptum) a fiskusra háramlóit váruradalmakat tartalmazza, az uradalmak neve mellett azonban feltünteti a zálogösszegeket is. E kimutatás szerint körülbelül 6-7 millió forintra rúgott az az összeg, amelyre az udvar ebben az időszakban birtokok elzálogosításával tett szert.100 (Meg kell jegyezni, hogy az 1588. évi vizsgálat kimutatásai azokról a záloghitelekről adnak csak tájékoztatót, amelyek abban az évben fennálltak. Az 1580. évi kimutatás pedig az elzálogosításból eredő körülbelül félévszázados összbevételt tünteti fel. Innen származik a két kimutatás pénzösszege közti nagy különbség.) E kimutatások tanulmányozásából megállapítható, hogy a bécsi udvar nemcsak a királyi birtokokat, a háramlott és elkobzott javakat vetette zálogba, hanem erre a sorsra juttattak egyházi birtokokat is. Az egyházi javak elzálogosítását az tette lehetővé, hogy az üresen lévő egyházi javakat a király, illetve nevében a Kamara kezelte, s egyébként az is, hogy a király a török elleni védelem céljára egyházi javakat foglalt le. Az ilyen javakat azután a várakhoz csatolta, vagy pedig zálogba adta. A Magyar Kamara tehát a birtokok elzálogosításával kapcsolatos feladatainak csak annyiban tudott eleget tenni, hogy pontosabban tájékozódott az elzálogosított birtokokról, a kincstárra nézve egyébként végső fokon káros elzálogosítást nem tudta megállítani. Erre a már említett állami pénzügyi viszonyok, a török elleni háborúk nem is adtak lehetőséget. A 16. század végén, a tizenöt éves háború alatt a birtokok elzálogosítása olyan mértéket öltött, hogy már csak újabb birtokok szerzésével, vagy a zálogban lévő birtokok zálogösszegének felemelésével tudott volna a kincsár pénzt szerezni, mert zálogba vethető jószág már nemigen volt. A zálogösszegek felemelése nem mutatkozott az akkori nehéz gazdasági viszonyok között járható útnak, amint azt a Magyar Kamara 1595. május 10-i jelentése tanúsítja. A kamarai javaslat szerint a zálogösszegek felemelésével csak békésebb időben lehet majd pénzt szerezni.101 Az elzálogosított várak és birtokok ügyében 1601-ben olyan döntés született, hogy a zálogbirtokosok vagy emeljék fel a zálogösszeget, vagy pedig azokból a kölcsönökből, amelyeket a Kamarának nyújtottak, és amelyek fedezetére birtokot kaptak zálogba, engedjenek el valamilyen összeget. Szóba került egyes várbirtokok végleges eladományozása is. (Árva, Csejte, Csábrág, Szitnya, Detrekő, Jókő, Likava, Munkács vára, Liptóújvár, Varasd vára birtokairól, a mislyei és az óbudai prépostság birtokairól, Nagymaros mezővárosról tesz említést a kamarai jelentés.)102 A török szomszédságában lévő végvárak birtokait, amelyek fontos védelmi célokat szolgáltak, többnyire nem lehetett elzálogosítani. 100 Acsády Birtokviszonyok i. m. 66-67. Közli ezt a kimutatást. Említi egyben azt is, hogy van egy másik, ennél régebbi kimutatás, amelynek zálogösszegei nem egyeznek az előbbivel. 101 MNL OL E 15 - 1595. március 10. - No. 45. 102 MNL OL E 15 - 1601. október 11. -No. 36. 35
