Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
III. A magyar kamara hatásköre
A kincstári birtokok ideiglenes vagy végleges eladományozása természetesen növelte az uralkodó politikai hatalmát. Nem volt azonban mellékes az az anyagi haszon sem, amelyhez a királyi kincstár a birtokok eladományozása révén jutott. Az ideiglenes eladományozás, mint említettük, a birtokok elzálogosításával volt azonos. A zálogbirtokos az általa nyújtott kölcsön fejében megszabott ideig vagy egyszerűen a kölcsön visszafizetésének idejéig használhatta a neki átadott javakat, s biztosítékul inszkripci- ós okmányt (litterae inscriptionales) kapott a királytól. A végleges eladományozásnál a kincstár részére juttatott összeget nem zálogkölcsönnek, hanem a birtok becsértékének nevezték. A becsérték kifizetésével járó adomány volt az úgynevezett vegyes adomány (donatio mixta). Történhetett adományozás a becsérték kifizetése nélkül is (donatio pura), ilyen esetben az adományos politikai érdemeit, hűségét jutalmazták, s nem kötelezték anyagi ellenszolgáltatásra. A birtokadomány biztosítására a tulajdonos adománylevelet (litterae donationales) kapott az uralkodótól. Az adománylevél rendszerint az öröklés módját (például a fiúág mellett a leányág öröklését) is szabályozta. A birtokok elzálogosításának, eladományozásának rendszere Magyarországon már 1526 előtt kialakult (lásd például erre a Tripartitum. I. rész 13. cím. 1-2. paragrafusban foglalt szabályozását). A középkori állam a krónikus pénzszűkén, amint ismeretes, sokszor úgy segített, hogy a királyi javakat elzálogosította. A Mátyás király halála utáni zűrzavaros pénzügyi viszonyok már olyan helyzetet teremtettek, hogy a királyi birtokok, haszonvételek túlnyomó része zálogban volt, és ilyen téren a legnagyobb rendetlenség uralkodott. Az újonnan felállított Kamara egyik fontos feladata lett a zűrzavar megszüntetése, s a birtokok elzálogosítása, eladományozása terén a normális viszonyok helyreállítása. Említettük, hogy a pénzügyigazgatás ebben az időszakban, az örökös tartományokban is hasonló feladatok előtt állt. A meglévő zálogrendszer zűrzavarainak megszűntetése érdekében már az 1528. január 8-i utasítás meghagyta a Magyar Kamarának a zálogokmányok felülvizsgálatát, s ezekről az okmányokról másolatok készítését. Meg kellett állapítani, hogy a zálogbirtoklásnak megvan-e a kellő jogi alapja. Keresni kellett a lehetőséget az ilyen zálogba adott javadalmak visszaváltására, hogy azok a Kamara és ne magánosok bevételeit növeljék. Az 1531. július 21-i utasítás az összes királyi jövedelmek összeírását rendelte el, s annak a megállapítását, kinek vannak e jövedelmek elzálogosítva. Mérlegelni kellett azt is, hogy valamilyen jövedelem kamarai kezelésben tartása vagy elzálogosítása hoz-e nagyobb jövedelmet a Magyar Kamarának.93 Az 1548., 1561., 1569. és 1672. évi kamarai utasítások megismételték a királyi birtokok, javak, haszonvételek elzálogosításával kapcsolatos okmányok bekérésére és felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezést, minthogy azt is szigorúan meghagyták, hogy a Kamara a jól jövedelmező birtokokat, haszonvételeket lehetőleg váltsa ki a zálogból, s maga kezelje. Birtokok, jövedelmek elzálogosításánál mindig szükséges volt a bécsi udvar előzetes hozzájárulása.94 A királyi javak közül elsősorban a földbirtokok, harmincadok és a bányák voltak elzálogosítva. A Magyar Kamara pénzügyigazgatásában a birtokok elzálogosításának volt a legnagyobb szerepe. A bányák ugyanis nem a Magyar Kamara fennhatósága 93 Kérészy Z.: Adalékok i. m. 162, 169-170. Az 1528. és az 1531. évi utasítás megfelelő része. 94 Mayer, Th.\ Hofkammer i. m. 66-67. Az 1548., 1561., 1569. és 1672. évi utasítás megfelelő cikkelyeire. 33
