Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VIII. A kamara és az adóigazgatás
egyébként ellenkezett a Mohács előtti magyar adóigazgatás gyakorlatával is, a magyar országgyűlések nem járultak hozzá.588 A Habsburg uralkodók az adóbevétel növelése végett arra törekedtek, hogy az adózó porta Magyarországon kialakult, nem a központi hatalom, hanem a földesurak számára kedvező formáját, jellegét megváltoztassák. Az adózó porta Mohács előtt az egész jobbágytelket jelentette a hozzátartozó földdel, egyéb tartozékokkal együtt, amely után a földesúrnak is egész cenzust kellett űzetni.589 Ezen a telken rendszerint egy, legfeljebb két jobbágycsalád élt. A 16. században a porta jellege az adózás számára kedvezőtlenül változott meg. Az ország egyes vidékein területe sem volt egységes, hanem a jobbágyok számától, a megművelt határtól függően különféle kiterjedésű lehetett. Még nagyobb változatosságot mutatott a porta a rajta élő népesség, a jobbágycsaládok, háztartások számának tekintetében. Az országgyűlési artikulusok a portát továbbra is a jobbágy telekkel azonosnak (porta sive sessio) minősítették.590 A porta az adó, a sessio pedig a földesúri terhek kivetésének volt az egysége. Az adózó portán belül a 16. században ezzel szemben már nem egy, hanem kettő vagy több jobbágycsalád élt, önálló jobbágyháztartás volt. Ez azt jelentette, hogy az adózó porta és a jobbágy telek tartalmi egyezése megváltozott, egy adózó porta gyakorlatilag több jobbágytelket foglalt magába. A porta egyenlőtlensége, bizonytalan volta megnehezítette a megfelelő adóösszeírások elkészítését. A Bécsi Udvari Kamara és a Magyar Kamara ezért arra törekedett, hogy nem a bizonytalan nagyságú és népességű portát, hanem a jobbágycsaládot, az önálló jobbágygazdaságot tegye az adókivetés kulcsává is. A kamarai elképzelések a királyi propozíciókkal kerültek az országgyűlések elé. A királyi propozíció 1557-ben például azt kívánta, hogy ne a portákat, hanem a jobbágyházakat írják össze, és a házak száma után megállapított adóösszeget az egyes jobbágyok között osszák fel. A királyi előterjesztés 1566-ban minden olyan családra ki akarta vetni az adót, amelynek legalább 6 forintnyi vagyona volt, 1569-ben ezt a minimumot 10 forintban kívánta rögzíteni. Az 1574. évi prepozíciójában a király „füstönként” kért kétforintnyi adót. A fentieken kívül az uralkodók még számos javaslatot terjesztettek elő az adóegység tökéletesítése végett, a rendek azonban ezeket elutasították, s továbbra is az adózó porta régi formáját kívánták fenntartani.591 Az adóösszeírás régi módszerének fenntartása sok igazságtalanságot és visszaélést okozott az adókivetésnél. A 16. század második felében már igen nagy zavar uralkodott a porta és a telek értelmezése körül. A legnagyobb baj az volt, hogy a század vége felé az adózó porták száma egyre csökkent. Ez nemcsak a török pusztításának, a lakosság elmenekülésének volt tulajdonítható, hanem az adózó porta nem megfelelő értelmezésének is. A rovok több esetben a telkeket nagyság szerint is megkülönböztették, s több résztelket számítottak be egy portába. A résztelkek után csak az adó megfelelő részét követelték meg. A telkek bevallása körül is nagy visszaélések voltak. A telkeket a föl588 MOE V. 166. Az 1569. évi országgyűlésen a királyi előterjesztés 80.000 forint fix összeg megszavazását kérte. Az adókivetés ilyen formája Ausztriában volt szokásos. 589 Juhász L.: A porta története i. m. 12-13. 590 uo. 22-23. 591 uo. 10-13. 136
