Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VII. Egyházi gazdasági ügyek, az egyházi tized használata
A megállapodás újból részletesen szabályozta a hagyatékok összeírását és leltározását. Ezt két káptalani és egy kamarai kiküldött végezte. A kamarai megbízott a régebbi szabályzásokhoz képest nagyobb jogkört kapott, csak ő intézkedhetett a főpap szerzett, illetve örökölt ingatlanai dolgában. A könyveket, kéziratokat, kegyszereket az egyháznak biztosították továbbra is. A temetés költségei, a hitelezők kielégítése és az alkalmazottak kifizetése után fennmaradó vagyont három részre osztották az egyház, a kincstár és a főpap végrendeletében megjelölt örökösök között. A királyi kincstár tehát az erődítési és katonai célokra szánt részt most már határozottan biztosította magának.510 A főpapi hagyatékok az üresedésben lévő püspökségek birtokainak jövedelmeivel együtt fontos szerepet játszottak a végvári katonaság ellátásában, a török elleni küzdelemben. Ezért volt szükség arra, hogy a Magyar Kamara a hagyatékokkal kapcsolatos szorgos munkáját, erélyes intézkedéseit részletesebben tárgyaljuk. A hagyatékokból származó részesedés elsősorban a püspöki birtokok váraiban lévő katonaság élelmezését könnyítette meg. A katolikus egyházi vagyonnak állami célokra történt igénybe vétele szintén hozzátartozott a központi hatalomnak a pénzügyigazgatás központosításával kapcsolatos politikájához. A Habsburgok magyarországi kormányzata is élt ezzel a módszerrel. E politika érvényesítését az sem gátolta, hogy a Habsburg dinasztia és a katolikus egyház között politikai érdekközösség alakult ki. A magyar rendek sem ellenezték az egyházi vagyon kincstári felhasználását, főleg azért nem, mert az vitathatatlanul az ország védelmét is szolgálta. Az is hozzátartozik a realitásokhoz, hogy bár a kormányzat igénybe vette a katolikus egyház birtokait, igyekezett megvédeni is azokat a török terjeszkedés ellen. Az egyházi birtokok és főpapi hagyatékok kincstári igénybe vétele egyébként nem csökkentette Magyarországon a katolikus főpapság nagy politikai befolyását. A legfőbb állami tisztségeket a 16. és 17. században jórészt a főpapság tagjai viselték. A királyi kancellár rendszerint a nyitrai püspök vagy az esztergomi érsek volt. A királyi helytartói tisztséget szintén érsekekkel vagy püspökökkel töltötték be. A Magyar Kamara elnökéül - kivéve az 1606-1673-ig terjedő korszakot, amikor világi elnökök voltak511 - többnyire szintén püspököt neveztek ki. Az érsekek és püspökök tagjai voltak a királyi tanácsnak is. 1. Az egyházi tized kamarai használata A végvárak katonaságának élelmezésében a jobbágyok terményeiből szedett egyházi tized (dézsma) kamarai bérlete, a termények felhasználása is fontos szerepet játszott. A tizedet a katolikus egyház püspökségek, egyházmegyék szerint hajtotta be. A középkorban az a gyakorlat alakult ki, hogy a püspök az egyházi tized egynegyedét (quarta) az egyházmegye papságának engedte át. A negyedből kaptak a káptalanok, a mara510 vö. Nagy I:. A Magyar Kamara i. m. 35-36. 511 A bécsi békében kimondták, hogy kamaraelnök ezentúl világi személy legyen. Ez ideiglenesen csak a Wesselényi-összeesküvés után változott meg, amikor 1673—1683-ig Kollonich Lipót személyében újból püspök lett a Magyar Kamara elnöke. 120
