Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
Bevezetés
ben sem voltak elegendőek az állami kiadások fedezésére. E hagyományos jövedelmi ágakból csak a zálogrendszer segítségével lehetett nagyobb összegeket előteremteni. A zálogrendszer pedig hosszabb távon csak rontotta a pénzügyigazgatás helyzetét. Ilyen körülmények között Ausztriában is hamar szükségessé váltak az úgynevezett rendkívüli bevételek, az adók, amelyeket azonban az akkori pénzügyi rendszer szerint Ausztriában is csak a rendek szavazhattak meg. I. Miksa pénzzavarában gyakran fordult a birodalmi és tartományi rendekhez rendkívüli adóért. Bár az adó körüli hivatalos eljárás körülményes és hosszadalmas volt, mindig kevesebbet kapott a kért és szükséges összegnél.13 Az így megszavazott adók behajtását nem a Kamara vagy a kincstartó, hanem rendi adószedők intézték. Az uralkodó hatóságai csak a pénzt vették át a rendi megbízottaktól. Összehasonlítva a francia és az osztrák pénzügyigazgatás viszonyait, azt mondhatjuk, hogy a 15. században a Habsburgok jövedelmeinél az adók, a rendkívüli bevételek kisebb szerepet játszottak, mint a franciáknál. Igaz ugyan az, hogy a sójövedelmek és a határvámok, amelyek Franciaországban ekkor még rendkívüli bevételek voltak, Ausztriában már a szigorú értelemben vett felségjövedelmek közé sorolhatók. Más volt a helyzet az egyenes adóknál. A taille-nek megfelelő adó (hadiadó, contributio) megtalálható Ausztriában is, de ezt a nemesi rendek engedélyezték esetről esetre az uralkodó számára, míg Franciaországban ezt már a király vetette ki. A fogyasztási adókat szintén, ez utóbbiak Ausztriában a 15. és 16. században még nem váltak rendszeressé. Fogyasztási adókat inkább csak a városokban szedtek.14 A Habsburgok pénzügyi szervezete tehát az állami pénzügyigazgatás olyan változatát képviselte, ahol az állami pénzügyeknél a király magánvagyonából származó felségjövedelmeknek volt alapvető jelentőségük. Az adójövedelmek bizonytalan szerepet játszottak, s erősen függtek a rendi politikától. Az adózás kiszélesítése a rendi befolyás és hatalom visszaszorítását tette szükségessé, a központi hatalom és a rendek állandó politikai küzdelmét vonta maga után. E politikai küzdelemben a fejedelmi hatalom csak a 17. században kerekedett felül. A királyi pénzügyigazgatás Magyarországon Mohács előtt A középkori magyar királyság jövedelmének zöme, mint Európa többi országában, főleg az uralkodó saját vagyonából, magánjogi természetű bevételeiből származott. A királyi vagyon a 13. század végégig túlnyomórészt földbirtokokból tevődött össze. Ez a birtokállomány állandóan fogyott az eladományozások következtében. A királyi gazdálkodás fontos ágai voltak a továbbiakban az úgynevezett királyi haszonvételek, regálék. Ezek közül a bányászati regálé a nemesfém- és a sóbányászat, a nemesfémbeváltás és a sóértékesítés királyi monopóliumát biztosította az uralkodónak. Királyi jog volt ezzel kapcsolatosan a pénzverés is, amely külön jövedelmet jelentett az uralkodó számára. Igen fontos szerepet játszott a királyi pénzgazdálkodásban már Mohács előtt 13 uo. 14-15. 14 Sigmund Adler: Die Organisation der Zentralverwaltung unter Kaiser Maximilian I. H. n. [1886] 170. 11
