Nagy István: A magyar kamara és a királyi pénzügyigazgatás fejlődése Mohács után 1528-1686 - Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 11. (Budapest, 2015)
VII. Egyházi gazdasági ügyek, az egyházi tized használata
séget nem töltik be, hanem az üresedésben lévő javadalom bevételeit háborús célokra fordítják.496 Előfordult az is - amint eddig erre utaltunk hogy a püspök halálakor vagy még előtte, az alkalmazottak vagy a rokonok a hagyaték egyes részeit elhordták, elrejtették. Ilyesmiről számoltak be a Magyar Kamara jelentései Monoszlay András veszprémi püspök 1601-ben bekövetkezett halála után. A pozsonyi prépostsági házból, ahol a püspök utolsó éveiben élt, a rokonság vitte el a hagyaték egyes tárgyait. A püspökség birtokaihoz tartozó, végváraknak számító Egerszegről és Sümegről a püspök emberei elvitték a terményt és a bort, pedig ez a katonaság élelmezéséhez múlhatatlanul szükségessé vált. A két várban állítólag 500 akó, a pozsonyi házban pedig 264 akó bor volt. A Kamara királyi felhatalmazást kért arra, hogy a hagyatékot az alkalmazottak vallomásai, bejelentései, biztosok vizsgálatai segítségével írathassa össze.497 Hasonló visszaélések történtek 1611-ben Bratulith Simon zágrábi püspök hagyatéki ügyénél. A püspök szolgái éjszaka hordták el az értéktárgyakat. Két pénzes és ékszeres ládát a káptalan őrzött, ezeket leltározás végett a kamarai kiküldötteknek kellett átadni. Az ügy komolyságára utal, hogy a hagyaték vizsgálatára gróf Erdődy Tamás személyében királyi biztost küldött ki a Magyar Kancellária.498 A püspök végrendeletének megerősítését egyébként a rokonok kérték.499 A végrendeletek jóváhagyásánál kétségtelenül észrevehető bizonyos egyöntetűség, mégpedig a hagyatékok három részre való osztása a királyi kincstár, az egyház és a rokonok között. A végrendeletek inkább csak az egyházat, illetve a rokonokat vették fel az örökösök közé, a kincstár, illetve a végvárak részére nem minden esetben s nem kellő mértékben hagyatkoztak. A királyi ellenőrzés célja elsősorban az volt, hogy a hagyatékokból a kincstárnak járó részt biztosítsa. Az egyháziak pedig talán abból a meggondolásból egyeztek bele az ellenőrzésbe, hogy a Kamara szavatolja a végrendeletek végrehajtását, s meggátolja a javak széthurcolását. A főpapi hagyatékokkal kapcsolatban ismertetett előbbi eljárás nem szüntette meg azt az ellentétet, amely a királyi hatalom és az egyház között a főpapi végrendelkezés dolgában fennállott. Oláh Miklós esztergomi érsek 1560. évi véleménye szerint az egyházi személy csupán öröklött vagyonáról végrendelkezhetett, az egyházi szolgálatban szerzett vagyonát csak az egyház örökölhette.500 Ez a felfogás tehát egyházi oldalról vonta kétségbe az egyházi személyek szabad végrendelkezési jogát a nem örökölt vagyont illetően. A királyi hatalom felfogása ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az uralkodó legfőbb kegyúri joga révén minden egyházi személy hagyatékának örököse. Az egyház és a rokonok részesedését a hagyatékból csupán királyi kegy és jóindulat teszi lehetővé. Ebben az esetben tehát a világi hatalom vonta kétségbe a főpapok szabad végrendelkezési jogát. Az uralkodó jogát még azzal az érvvel is alátámasztották, hogy minden magvaszakadt személy - márpedig a katolikus papok ilyennek minősülnek - vagyona a királyi kincstárra száll. 496 MNL OL E 21 - b - 1602. július 16. - 581 - 137-138. 497 MNL OL E 15 - 1601. december 15. - No. 18., december 31. - No. 57. 498 MNL OL E 21 - b - 1611. augusztus 11. - 586 - 56., 1611. október 7. - 586 - 68. 499 MNL OL E 21 - b - 1611. június 17. - 586 - 44. 500 Kollányi F.\ Végrendelkezési jog i. m. 103-104. 117
