Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádori adomány
A NÁDORI ADOMÁNY ÉS A KAMARÁK Amint az eddigiekből is látható, a birtokadományozás terén állandó volt a versengés és összeütközés a kincstár (kamarák) és a nádor között. Az adományra várók számához képest nehéz volt elég felszabaduló birtokot találni. Az 1683 óta szüntelenül folyó háború kimerítette a kincstár amúgy is korlátozott erőit, tovább növekedett a készpénzhiány. Ilyen körülmények között a kincstár megbecsülte a kisebb birtokokat is, amelyeknek adományozásával gyakran elmaradt készpénzfizetéseket pótolt. A nádor és a rendek viszont a nádori adományjog csorbítatlan fenntartása mellett voltak. Az adományjog gyakorlása, ha korlátozott mértékben is, a királyi hatalom részesévé tette a nádor-helytartót. Rajta kívül más országos méltóságnak nem volt ilyen joga. A nádor egyéni érdeke — adományok útján híveket szerezhetett, híveit, alkalmazottait jutalmazhatta, rokonait megajándékozhatta — találkozott a rendek részben anyagi, részben politikai igényével. A nádori adomány eredeti rendeltetése az lett volna, hogy a középszerű, kisebb birtokokból elsősorban a nemesi társadalom középrétegei kapjanak, azok a rétegek, amelyeknek birtokszerzése elé amúgy is akadályok gördültek. Esterházy Pál adományozásai során az adománylevelekben megjelölt régi birtokos és az adományt nyerő új birtokos általában a középnemességből került ki. De nem vetették meg ezeket a viszonylag kisebb birtokadományokat a főpapok, főurak sem. Igen alkalmasak voltak egy-egy nagyobb birtok kikerekítésére, cserére, vagy ha nem a maguk részére kérték, híveik jutalmazására. Egyes birtokfajták, pl. a már említett szőlő, akkor is komoly értéket jelentettek, ha kisebb l terjedelmüek voltak. Érthető tehát a szívós küzdelem a nádor és a kincstár között. Néhány példa felsorolása nem érdektelen, mivel ebben a kérdésben is a központosító abszolutizmus és a birtokukat, kiváltságaikat őrző rendek csaptak össze, s a Rákóczi-szabadságharc előtti években történt esetek a nemesség magatartásának indokolásához is adalékul szolgálhatnak. Megjegyezzük, hogy nem volt törvényes szabályozás arra nézve, vajon a koronára szálló 32 jobbágytelken aluli birtokokat mikor adományozhatja a nádor, és mikor rendelkezhetik vele a kincstár. A nádort és a kamarát ebben a kérdésben általában csak a szokásos „együttműködés"-re utasították, 74 s ez a szabályzatlanság még csak fokozta a bizonytalanságot. A helytartói adományozás, bár korábbi törvények is szólnak róla, tulajdonképpen csak Mohács után, a Habsburg-korszakban vált gyakorlattá, s I. Ferdinánd a 32 telken aluli adományozást még nem korlátozta. 75 Miksa azonban már nem adott szabad kezet a helytartónak ezen a téren, hanem az adományozás előtt tájékoztatást kívánt tőle a birtok minőségéről, nagyságáról s az adományban részesülő érdemeiről. 76 A gyakorlat utódai alatt is folytatódott, legalábbis erre vall 1585-ben Draskovics György helytartó utasítása, aki csak akkor adományozhatott 32 jobbágytelken aluli birtokot, ha a király nem volt messze Magyarországtól, tehát Bécsben vagy a szomszédságban tartózkodott. Ilyen esetben is értesítenie kellett a királyt az adománybirtok minőségéről, mennyiségéről, a kérelmező szemé-
