Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A nádor mint helytartó

elnökének és Trautson főudvarmesternek, hogy a rendeket, amennyire a pestisjárvány engedi, Pozsonyba hívja, megerősítteti velük a Habsburg-ház fiági örökösödéséről szóló 1687: 2. törvénycikket, és elismerteti az egyelőre még Spanyolországban tartózkodó Károlyt, József testvéröccsét, magyar királynak. Kérte, hogy az udvar tájékoztatására minél előbb Bécsbe mehessen.

79 Április 19-i kelettel kapta meg Eleonóra királyné válaszát,

80 aki közölte vele, hogy míg Károly fia személyesen kezébe veheti Magyarország kormányzását, ő mint a jövendő király anyja és az ország megkoronázott királynéja, segítségére lesz fiának az uralkodásban. Címeinek az oklevél elején található felsorolásában magát Károly királyságai és tartományai ideiglenes kormányzónőjének (pro tempore rectrix) nevezi. Felszólítja a nádort, hogy mielőbb jelentkezzék az udvarban. III. Károly május 4-i kelettel küldte el anyjának a felhatalmazást, hogy visszatéréséig ő kormányozza az örökös tartományokat és egyéb országait.

81 Május 9-én ezt megismételve és az igazságszolgáltatás, a kamarai és katonai ügyek

82 legfőbb irányítását hatáskörébe utalva kérte, hogy mindamellett az ő visszatéréséig az egyes országok kiváltságait ne erősítse meg, s ne is fogadja el ilyenkor szokásos hódoló nyilatkozatukat.

83 A magyar rendek, amint erről az anyakirályné fiának beszámolt, a jövendő király egyértelmű felhatalmazása ellenére sem mentek bele vita nélkül a nádor mellőzésébe. A királyné leveléből

84 látható, milyen erősen kötötték a rendeket a magyar törvények és évszázados szokások, mivel ezekben élt a rendi Magyarország. Még a friss indigena Keresztély Ágost szász herceg, esztergomi érsek is az ő álláspontjukat támogatta. A királyné ugyanis májusban Bécsbe hívatta a magyar mágnások egy részét, ahol az esztergomi érsek és a nádor jelenlétében, először az államtanács keretében tárgyaltak velük. Később a királyné külön kihallgatáson fogadta őket. Felmerült a kérdés, hogy a jövendő király távollétében kinek van joga a Rákóczival kötendő béke ratifikálására, s általában az ország kormányzására, az anyakirálynénak-e vagy az ország nádorának. Néhányan a legelőkelőbb egyházi és világi urak közül, amint fiának ezt Eleonóra elpanaszolta, az esztergomi érsekkel együtt azt a nézetet vallották, hogy ez a jog a nádort illeti. Végül is a bécsi miniszterek és a magyar kancellária rábeszélésére hajlandók voltak elismerni s az ország ideiglenes kormányzására fel is kérni a királynét. Utóbbi, a Károlytól kapott korábbi felhatalmazást inkább meg sem mutatta nekik, nehogy ebből újabb viták és nehézségek származzanak.

85 III. Károlyt 1712. május 22-én koronázták magyar királlyá. A József halála óta eltelt egy év és egy hónap alatt a nádor helytartói tisztéről kevés szó esett — nem úgy, mint 1689-ben. Az öreg nádor ekkor már gyakran betegeskedett, a következő évben meg is halt. A Rákóczi-szabadságharc alatt eléggé elszigetelődött, politikai tekintélye csökkent. 1689-ben, friss hercegi címe birtokában, az 1687/1688. évi országgyűlésen tett szolgálatai után, gyermekkorától kezdve ismert régi uralkodója, I. Lipót alatt még remélhette, hogy az ország sorsát érintő jelentős változások küszöbén szerephez jut mint a távollevő király „vicariusa". 1711-ben, élete és közéleti pályája végén, pár nappal a szatmári béke megkötése előtt, a döntő tárgyalásokat irányító Pálífy János árnyékában, nem harcolt többé a vicariussá-