Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

Jeszenszky Miklós és Jeszenszky István titkárok

Jeszenszky Miklós gyakran volt úton a nádor különféle magyánügyeinek intézése céljából. 1700-ban, Nagyszombatban a csobánci várnak és tartozékainak téves adatok alapján történt királyi adományozását akadályozta meg. 27 1701-ben bécsi pénzemberektől próbált pénzt szerezni a nádor egyik adósságának kifizetéséhez. 28 Többször szállt ki Esterházy Pál lévai uradalmába is. 29 Foglalkozott a keszthelyi, 30 Trencsén megyei, 31 zsolnai és sztrecsényi 32 birtokok ügyével. Trencsén megyéből Bács megyébe ment tisztújításra, onnan pedig a Tiszántúlra, s közben arra is szakított időt, hogy pisztrángküldeménnyel örvendeztesse meg a nádort. 33 Megtör­tént az is, hogy pénzzel segítette ki. 34 Jeszenszky Miklós az alábbi nádori adományokat kapta, részben egyedül, rész­ben közösen másokkal: 1694. június 26. nádori adomány Trencsén megyében, Drietomán, néhai Jeszenszky Mihály ítélőmes­ter két fia, ifj. Jeszenszky Miklós és Mihály részére; az adományban a Tolvay- és Jeszenszky-rokon­ság is részesült. 35 7699. augusztus 3. nádori adomány Borsod megyében (Fancsy Pál özvegyének, Balassa Szidóniának halála után Pinnyei János, ifj. Jeszenszky Miklós és Hölgyi Gáspárné Balassa Zsuzsanna kapja Keresztúr, Nyárás és Aranyas birtokokat). 30 1700. szeptember 20. nádori hozzájárulás Jeszenszky Mihály özvegyének, Benyovszky Máriának végrendeletéhez, amely szerint a Trencsén megyei Felső Drietomán lévő két telket gyermekei közül egyedül Miklós fiának hagyja. 37 1700. december 10. nádori adomány Nógrád megyében (Legénd birtok, Keszeg pusztával; Verbőczi Istvánnak, a korábbi birtokosnak családja kihalt). 38 1700. december 16. nádori adomány Komárom és Bars megyében (rajta kívül Ordódy Ferenc és Imre is részesült benne). 39 1701. április 18. nádori adomány Zala megyében (Sárszeg puszta a rajta levő allodiummal, a Sárszeghy család fiágának kihalása után). 40 1702. június 29. nádori magánadomány (engedményezés) értelmében megkapja a nádor pesti házát. 41 1703. március 6. nádori engedményezés folytán a nádornak adott kölcsöne fejében megkapja annak egyik nagyszécsényi jobbágyát. 42 1703. június 6. nádori adomány Turóc megyében (jobbágytelek Rudnán). 43 Jeszenszky Miklós és apja, Mihály elsősorban Trencsén és Nógrád megyében törekedtek új birtokok szerzésére — özvegy édesanyjának lakóhelye Drietoma volt 44 —, de emellett az adományok egy része távolabbi területekre szólt. Jeszenszky Miklós és István fenti életrajzukban közölték, hogy birtokaik főleg Trencsén, Árva, Túróc, Nyitra, Nógrád és Tolna megyében fekszenek. A Rákóczi­szabadságharc alatt amellett, hogy nem jutottak hozzá birtokaik jövedelméhez, terméséhez, állataikat allodiumaikról elhajtották, felszerelésük elpusztult, Je­szenszky Miklósnak Trencsén megyében levő kastélya leégett, jobbágyaik is tönk­rementek. Ezért is kérték az Ottlik-birtokokat, amelyeket Heister tábornok átadott Miklósnak, majd később István is fellépett igényével. Háromezer rajnai forint lefizetését ajánlották fel, ha ők kapják, mint királyi adományt. 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom