Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
Szerepe az országgyűlésen
lyik magyar kamara nemegyszer döntő jellegű közreműködése nélkül. A nádor — kora ifjúságától kezdve, egész közéleti pályafutása alatt — nem tapasztalhatott egyebet. Az uralkodó és a bécsi kormány kívánságára megemlítette felterjesztésében a magyar törvények megreformálásának szükségességét is, mivel ezek egymásnak nemegyszer ellentmondanak. A törvények felülvizsgálása, ún. koncentrációja helyes és modern gondolat volt, de a nádor is, a rendek is féltek tőle. Attól kellett tartaniuk, hogy a bécsi érdekek szerint javítanak a magyar törvényeken. Ezért a nádor csupán egy másfél sorra terjedő mondatot szánt erre a kérdésre. 1680-ban, nem sokkal nádorrá választása előtt is védelmébe vette a magyar törvényeket, amelyekben nincs semmi rossz, tehát pontosan megőrzendők. És szinte készen találjuk ugyanitt az 1688-ban javasolt pozsonyi gubernium tervezetét és a bíróságoknak ott való egyesítését. 1688 őszén pedig az a pozsonyi rendi bizottság, amely a nádor elnöklete alatt tevékenykedett, bővebb szövegezéssel és a leghatározottabb módon visszautasította a törvényeken való változtatás szándékát. Az igazságszolgáltatás megjavítása érdekében azonban a nádor erőteljesen képviselte a magyar kancellária megfelelő átszervezését, mégpedig az osztrák és a cseh kancellária mintájára. Előbbi 1683-ban alakult újjá, és az igazságszolgáltatás mellett fontos bel- és külpolitikai ügyeket is intéző, kollegiális szervezetű, szakszerű hivatal volt. Hasonlóképpen működött az erőteljes Kinsky kancellár igazgatása alatt a cseh kancellária is. És mindkét kancellária élén világi kancellár állt. Esterházy Pál véleménye az volt, hogy a magyar udvari kancellária munkáját is rendszeresen fizetett, szakképzett, jogot, nyelveket tudó hivatalnokok végezzék, nagyműveltségű, az udvar életében eligazodó, a jogot ugyancsak jól ismerő, lehetőleg a római Collegium Germanico-Hungaricumban végzett püspök-kancellár, de sokkal inkább a főurak közül választott világi kancellár vezetése alatt. Kívánsága 1706ben teljesült, amikor Illésházy Miklós világi főúr lett a kancellár. A katonai kérdések fejtegetése során felcsillantotta azt a reményt, hogy a török végleges kiűzése után helyreállítható Nagy Lajos király egykori birodalma, visszakerülnek a megszállt középkori bánságok, amelyekben azelőtt a nádor volt a király helyettese. Arra törekedett, hogy kapcsolatot teremtsen az oláh fejedelemségekkel. Részletesen leírta azt is, hogy a török előnyomulása folytán hogyan zsugorodott össze az ország területe, hogyan helyezték a hajdani főkapitányi székhelyeket mindig beljebb és beljebb, amíg kialakultak az ő korában működő főkapitányságok. Majd rátért arra, hogy a továbbiakban milyen legyen a közös, német-magyar-horvát határvédelem. Az 1660-as évektől kezdve előadott legfontosabb javaslatait ismételte meg, támaszkodva bányavidéki főkapitányságával szerzett tapasztalataira a magyar végvidék elhanyagoltsága, szervezetlensége és fizetetlensége terén. Itt is a hasznosabb, fejlettebb osztrák, illetve horvát rendszert ajánlotta, a fizetetlen, sokszor képzetlen, önellátásra kényszerült, „majorkodó" magyar végvári katonaságot szerette volna — mint korábban sokszor, úgy most is — rendszeresen és jól fizetett ezredekbe tömöríteni, mint az ország majdani állandó hadseregének részét. A megnövekedett ország területének új katonai adóját évi 30 ezer porcióban állapította meg. Tudjuk azonban, hogy ez később sem volt megvalósítható.
