Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
Szerepe az országgyűlésen
eléggé indokolatlannak tűnik. A király augusztus 14-én ki is jelentette, hogy eltörli a repartitiót és az accisát, de csak annak az ígéretnek a fejében, hogy katonasága Magyarországon szükség esetén megfelelő ellátást kap. Eszerint csak az adó neve és jellege változott volna. Az ezután következő intézkedések is ezt bizonyítják. Augusztus 25-én pl. elhangzott az a panasz, hogy a szepesi kamara igazgatója, Wallsegg a repartítió helyett nagy mennyiségű gabonát kért Abaúj megyétől. A hasonló példák száma szaporítható. Orbán István személynök több alkalommal elmarasztalta az egyházi rend egyoldalú, a többi renddel — s főleg az alsótábla tagjaival — szembeforduló politikáját. Október 18-án Kollonics Lipót magyar kamaraelnök ellen mondott dörgedelmes beszédével örök ellenségévé tette a nagyhatalmú főpapot. Egyedül neki tulajdonította a felpanaszolt új adófajták Magyarországon való bevezetését is. Az adó pedig többé nem csökkent, hanem tovább emelkedett. November 15-i feljegyzés szerint maguk a rendek is belátták, jobb, ha maguk ajánlanak meg ellátást a királyi hadak számára, mégpedig főleg gabonát, mert különben maguk viszik el, amire szükségük van, de inkább annál jóval többet. Az 1681: 12. törvénycikk csak a repartitio, az accisa és a belőlük eredő esetleges hátralékok eltörlését mondja ki, azonban anélkül, hogy végrehajtására sor kerülhetett volna. Hiába kérte a nádor a rendek kívánságára még a visszafoglaló háború megindulása után is. Kollonics Lipót magyar kamaraelnöksége. A törvények értelmében a magyar kamara elnöke csak világi személy lehetett. Ezt mondta ki újból az 1681: 14. törvénycikk, utalva az erre vonatkozó korábbi törvényekre. A főúri összeesküvés leverése után idősebb Zichy István kamaraelnök 1672-ben nyugdíjazását kérte, a király pedig még ebben az évben bizalmas hívét, a gazdasági ügyek intézésében is jártas Kollonics Lipót püspököt nevezte ki utódjául. A protestánsüldöző, és a szükséges, de az ország akkori erejét meghaladó adókat kívánó kamaraelnök szembekerült az országgyűlési ellenzékkel, amely mielőbbi letételét és a fenti törvények érvényesítését követelte. A király elé szándékozták vinni azt a panaszukat is, hogy más idegen nemzetből való magasrangú tisztek, elmozdításuktól félve, különféle módon fenyegetik a rendeket. Október 14-én Orbán István személynök, az alsótábla elnöke, aki korábban súlyosan megsértette a püspököt, eltávozott az ülésről, a tábla tagjai pedig részletesen kifejtették, hogy a már említett törvényeken kívül milyen jogi akadályai vannak Kollonics kamaraelnökségének: egyházi személy, nem magyar, hanem „kívül való nemzet", Magyarországon birtoka nincs, utóda, akiktől esetleg hátralékokat követelhetnének, nem lesz. Október 17-én Kollonics válaszolt a rendeknek: korábban is voltak már egyházi személyek kamaraelnökök Magyarországon; ő maga itt született, és birtokos nemes, apja Komárom vár főkapitánya volt, s őt is a király emelte kamaraelnöki tisztébe. A rendek nem fogadták el a választ, főleg Kollonics magyar érzelmeiben kételkedtek s abban is, hogy birtokigénye jogos. A régi egyházi személyek, akik kamaraelnökök voltak, egyúttal magyarok is voltak, s az országgyűlés helyezte őket tisztükbe. A magyar kamaraelnökség azonban világi tisztség maradt, egyházi személy kinevezésére törvényt sohasem hoztak.
