Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

Bevezetés

Ennek a fejlődésnek következményei hatottak Magyarországon is, meghatározták, sok más tényező mellett, a magyar hivatalszervezet jellegét és az ország nádorának s nádori hivatalának hatáskörét is. Ezt a korszakot a még erős magyar rendiség heves ellenállása is jellemezte. A Mohács előtti magyar nádorok három területen kaptak részt a királyi hatalomból: mint királyi helytartók a kormányzatban, az igazságszolgáltatásban (a nádor a király után a legfőbb bíró) és a hadügyben (a nádor az ország főkapitánya). Ezenkívül még több országos jelentőségű feladatuk volt. A hatáskör egyes elemeit különféle törvények rögzítették. A legfontosabbakat együtt találjuk I. Mátyás 1485. évi ún. nádori cikkeiben, amelyeknek törvényerejét a jogtörténészek vitatják. A későbbi nádorok és rendek azonban mindig a Mohács előtti nádorok szerepére, tág hatáskörére hivatkoztak, amely Mohács után, a Habsburg-ház trónra kerülésével egyre szűkült. Legelsőnek az országos főkapitányság vált puszta címmé, az idegen seregek vezérei nem ismerték el fővezérnek a magyar nádort. Azonkívül I. Ferdinánd, az új birodalom megalapozója Bécsben olyan központi hivatalokat létesített, amelyek a török elleni közös védekezés keretében Magyarországon is intézkedési joggal rendelkeztek: ilyenek mindenekelőtt a bécsi udvari kamara és a haditanács s a később ezek köré csoportosuló új szervek. így a hadügy terén megszűnt a régi nádori hatáskör, pénzügyi, gazdasági téren pedig a magyar kamara került függő helyzetbe. A nádori tisztet a főpap-helytartók korában 1608ig, több mint negyven éven keresztül be sem töltötték. A XVII. század azonban, az 1667-1681 közötti évek kivételével, ismét a nádorok kora; ekkor alakult ki tulajdonképpen a Mohács utáni magyar nádorok tényleges hatásköre. Valamennyi tisztségviselőnek kötelessége volt a kinevezéskor átvett hatáskör csorbítatlan továbbadása. A rendek szembeszálltak a központosító kísérletekkel, s a nádor részben hivatali kötelességből, részben meggyőződésből védte az „országgal" azonosult rendek jogait. A központosítás bécsi hívei el akarták törölni a nádorságot, egyes nyugat-európai megfigyelők értetlenül álltak vele szemben. Maguknak a nádoroknak is sokszor malomkövek közötti őrlődést jelentett a kétarcú tisztség, s talán nem is véletlen, hogy Esterházy Pál 32 éves nádorsága messze kiugrik a magyar főúri nádorok tisztségviselési időtartamának átlagából. Ennek ellenére a főurak súlyos áldozatok árán is versengtek a nádorság elnyeréséért. A hatáskört a törvényeken kívül azok az általános utasítások szabályozták, amelyeket a nádorok és a helytartók hivatalba lépésükkor kaptak. A törvények és utasítások kölcsönös engedmények, kompromisszumok útján jöttek létre, azonkívül, mint a törvényszövegek általában, csak keretjellegűek, rugalmasan alkalmazhatók, s végrehajtásuk sem „törvényszerű". Ez lehetőséget adott a bécsi központnak arra, hogy megtartsa ugyan a nádorságot, de megszüntesse önállóságát, az elkülöníthető, tisztán magyar ügyekben is. A hivatalszervezés bonyolult, finom eszközeivel az ország első rendi hivatalát is ráfűzték saját államgépezetükre. Esterházy Pál nádori hivatala hónapról hónapra, hétről hétre királyi parancsokat kapott, a magyar kancellárián keresztül, ezeket kellett végrehajtania. A parancsok mögött azonban nem egyedül a magyar király, hanem a bécsi központi