Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A nádor szerepe az adóigazgatásban

lehetőségével, s ezt feltehetőleg kívánatosnak is tartva, egy helyett két bizottság szervezését rendelte el. Az egyik bizottság a nádor, a másik a főhadbiztosság irányítása alatt állt, előbbinek neve „Deputatio palatinalis", utóbbié „Deputatio oeconomico-bellica" volt. 1709. november 22-én a király kinevezte a nádori deputáció tagjait. Ezek, a nádor elnöklete alatt, a következők voltak: Keresztély Ágost esztergomi érsek, Csáky Imre váradi püspök, Erdődy Sándor, a magyar kamara elnöke, Meskó Ádám nádori ítélőmester, Okolicsányi Pál, Szepesy Mihály és Trimmel Mátyás, továbbá a pótlólag kinevezett Tolvay Gábor volt nádori ítélőmester. A bizottság feladatává tették a téli katonai beszállásolás felügyeletét, a szükséges porciók szétosztását. A másik bizottság elnöke magas rangú katona volt, Schlick Lipót gróf főhadbiztos. Ez a bizottság a hadsereg ellátásával kapcsolatos gazdasági ügyekkel foglalkozott, továbbá felügyelt a katonaság fegyelmére, és katonai kihágások esetén ítéletet is hozott. A két bizottságot szoros együttműködésre szólították fel. Amiben nem jutottak megállapodásra, azt a király elé terjeszthették fel döntés céljából.

494 Az 1709 őszén Bécsben tartott nádori konkurzus hasonló volt az 1690-ben rendezett első ilyen jellegű gyűléshez, amelyen még a megyék és városok képviselői nem jelentek meg. Most is távol kellett maradniuk a háborús események következtében. A konkurzus arra a megállapításra jutott, hogy a dunántúli és dunáninneni országrészben 4420 portát lehet megadóztatni. Az udvar 90 733 porciót kért, amit a rendek lealkudtak 70 ezerre. Ebben nem volt benne a Dráván túli terület és Horvát-Szlavón-Dalmátország. A felosztás a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan ekkor is „calculo arithmetico" történt, megállapított kulcsszám alkalmazásával, amellyel a porták számát beszorozták, s így kapták meg a kivethető porciók számát. A szabadságharc utolsó éveiben az udvar és a bécsi főhatóságok erőteljesen felvették a küzdelmet ez ellen a valóságtól elszakadt, gépies felosztás ellen. A király azt kérte, hogy a hozzáférhető területek megyéit, városait tényleges gazdasági erejük arányában adóztassák, ne merev séma szerint.

495 A rendek erre nem voltak hajlandók. A nádor az 1702. évi helyesbített portaszámok alapján, a régi módszerrel készítette el a felosztást.

496 Schlick főhadbiztos azonban, amikor valamely területen ő osztotta szét a porciókat, a király kívánsága szerint járt el, s majd mindegyik megyére még pár száz porcióval többet vetett ki, mint amennyi a nádori repartícióban állt.

497 Ettől kezdve, egészen Esterházy Pál nádor haláláig, valahányszor adófelosztásra került a sor, az udvar megismételte fenti kívánságát, a nádor pedig újból és újból az 1702. évi alapon csinált repartíciót. I. József halála után Eleonóra régenskirálynő egyenesen azt rendelte el, hogy minden évben a megyei belső adófelosztásról készített dikaösszeírásokat nyújtsák be, s azoknak alapján számítsák ki az országra jutó adót.

498 Azoknak a megyéknek, amelyek I. József idejében adóenyhítésért folyamodtak, be kellett mutatni ezt a dikaösszeírást, más néven egyéni (individuális) repartíciót ahhoz, hogy kérésükkel foglalkozzanak. Ebből azonban kiderült volna, hogy több adót szednek be a megyén belül, mint amennyit az országos adóban való részvételre megállapítanak. Ezért inkább elálltak kérésüktől.

499