Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az adóigazgatásban
hozta fel egyik érseki birtoknak várható adóját, amelyen ugyanannyi az adósság, mint az adó alapját kitevő jövedelem. Remélte, hogy a nádor, aki már csak egymaga maradt fenn Bécsben, még tehet valamit: „... bár azelőtt is csak maga lett volna, többet vitt volna végben az ország mellett". 331 Az év adóküzdelmeit december 24-én a nádorhoz és a rendekhez intézett elmarasztaló, keserű hangú királyi leirat zárta le. Ez az irodalomból ma már jól ismert leirat 332 megrója az első három rendet önzéséért, mivel kis töredékét is alig volt hajlandó vállalni a tőle kért adónak, s a 4 milliónak minél nagyobb részét igyekezett áthárítani a jobbágyságra s általában a nem nemesi vagy bizonytalan nemességű rétegekre. Ugyanakkor fokozódott mind az állam, mind a földesurak részéről az a törekvés, hogy a jobbágyságnak és a vele együtt adózóknak ne csak portáit, hanem korábban adóalapként nyilván nem tartott egyéb jövedelmeit is adó alá szorítsák. Más részről azonban az államot fenyegető gazdasági csőd, pénzhiány, az egyre szaporodó termelési és kereskedelmi monopóliumok, a hadsereg kiváltságos helyzetéből eredő igények, éppen a nagyobb adó kifizetéséhez szükséges jövedelmek megszerzésében gátolták a lakosságot, sőt csökkentették még az első három rend fizetőképességét is. Még további tüzetesebb kutatást igényel az a kérdés, vajon az első három rendnek, ha erőfeszítések árán is, valóban nem lett volna-e módjában az országra háruló adó kb. negyedrészének vagy ennél kisebb összegnek megfizetése abban az esetben, ha megértve a korszak követelményeit lemondtak volna a nemesi adómentesség elvi alapjáról. A központi hatalom és a rendek közötti küzdelem 1698 végén még nem érte el tetőpontját, hanem folytatódott, a nádor vezetésével, a tömegeknek a mélyben érlelődő elkeseredésétől kísérve, egészen a robbanásig, a Rákóczi-szabadságharc kitöréséig. Az 1698/1699-es katonai évre tehát 4 millió forint adót vetettek ki az országra. A felosztási (reparticiós) táblázatokat a konkurzus és a Ministerialis Deputatio készítette, a táblázatokon ott találjuk Kollonics Lipót aláírását. Az összegen kívül a felosztás is nagy gondot okozott, ezért többféle táblázat is készült, amelyeknek belső számadatai nem azonosak. 1698-ban az udvar felosztási terve az volt, hogy a 4 millióból 2,5 millió forintot fizessen a jobbágyság és a hozzá csatolt rétegek, 1,25 millió forintot az első három rend és tizenhatod részt, azaz 250 ezer forintot a szabad királyi városok. 333 Ezt az első három rend nem fogadta el. A nádori protocollumban két-két, Kollonics aláírásával ellátott felosztási táblázatpárt látunk. 334 Az első pár példányának összesítő rovata szerint a 4 millióból 250 ezer esik az első három rendre 335 (tehát tizenhatod rész) és 3,5 millió forint a jobbágyságra. 336 Külön nem tünteti fel a táblázat a szabad királyi városok ugyancsak 250 ezer forintot kitevő tizenhatod részét, de a végösszeg, 4 millió csak ennek hozzászámításával kapható meg. A második példányon 337 a végösszeg felosztása a fenti arányok szerint történt, azonban az egyes országrészek s azokon belül a megyék és városok egyéni adóösszege különbözik az első példányon található
