Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az ország honvédelmében
mintára ezredekbe sorolják, olyan feltételekkel, amelyek megfelelő ellátásukat és felszerelésük beszerzését biztosítják, s így a szakszerű katonai szolgálatra alkalmassá teszik, megélhetésüknek más úton való keresésétől mentesítik őket. A spanyol örökösödési háború kitörésekor, amikor a meglevő ezredek számát szaporítani kellett, sor került, részben a nádor közreműködésével, magyar gyalogezredek felállítására is. Az országrészek, kerületek önállósága ezen a téren is hatott. A magyar gyalogosok nem egyforma egyenruhát kaptak, hanem kerületenként más-más színűt. Kisebb-nagyobb szervezési zökkenők után az ezredek elindultak távoli harcterek felé, hogy mint az összbirodalmi hadsereg részei harcoljanak a közös uralkodó jogaiért. Egy részük visszaszökött, a szökés azonban, amint Savoyai Jenő hadjáratainak történetéből ismeretes, nemcsak a magyar ezredekre volt jellemző. 234 I. József 1710. február 20-i határozata az országgyűlési rendek felterjesztésére nem abból a célból készült, hogy magyar állandó hadsereg felállítását javasolja, vagy arra lehetőséget adjon. Az uralkodó és rendek közötti több évtizedes vitát zárt le vele határozottan, elődei által is használt érveléssel: újból elutasította a rendeknek azt a kérését, hogy az 1683 után kivetett adófajták helyett nemesi felkelést, illetve magyar katonaságot állítsanak ki. Ehelyett korszerű zsoldossereg, állandó hadsereg fenntartására rendszeres adót kért tőlük. Mellette a nemesi felkelésnek csak kiegészítő jellege lehetett. 235 Magyar állandó hadsereg 236 nem azért nem jött létre, mert a rendek nem fizettek elég adót. Arra, hogy a nádor és a rendek ragaszkodtak a nemesi felkeléshez, nemcsak az az egyetlen magyarázat lehetséges, hogy azt remélték, korszerűtlensége miatt úgysem kerül sor felhasználására, a nemesi adómentesség pedig megmarad. Igaz, áldozatkészségüket fokozhatták volna. De miért volna elképzelhetetlen, hogy a felkeléshez mint régi, sajátos magyar intézményhez ragaszkodtak is, esetleg egyenesen ebben látták a kibontakozás útját, korszerűsítését, fejlesztését is remélték. Ezzel nincs ellentétben, hogy a felkelés később sem volt jelentős része az ország haderejének. Ami a hadsereg létszámát, felszerelését, ellátottságát, valamint a Habsburg Birodalom más országbeli rendéinek áldozatkészségét illeti, erről a magyarországi viszonyokhoz olykor feltűnően hasonló megállapításokkal találkozhatunk Savoyai Jenőnek a spanyol örökösödési háború alatt írt jelentéseiben és bizalmas leveleiben. Gyakran előfordult, hogy a fővezér által igényelt újonc- és lópótlás több hónapos késéssel érkezett, a katonaság rossz egészségi állapotban, nyomorúságos helyzetben vészelte át az ellátásban mutatkozó fennakadásokat. Savoyai Jenő, a korszak egyik legnagyobb hadvezére, a bécsi udvari haditanács elnöke, nem győzte hangoztatni, hogy a teljes hadiszervezet átalakítását látja szükségesnek. 237
