Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)
A nádor szerepe az ország honvédelmében
kelt nádori felterjesztés újból megismételte az egész évben hiába hangoztatott kívánságokat. 80 Az év vége felé már folytak a fegyverszüneti tárgyalások Bécs és Thököly között, így az udvar a végek kérdésének rendezését ismét levehette a napirendről. 1682-ben a nádor hiába igyekezett végrehajtani az országgyűlésnek a végekkel kapcsolatos törvényeit, ugyanúgy kudarcot vallott, mint bányavidéki főkapitány korában. A végek átszervezésére vonatkozó egyéb tervei elől is kitértek. Feladatköre a Bécsből jövő rendelkezések végrehajására, a fegyelem legfelső szinten való ellenőrzésére terjedt csak ki. Ismerve a magyarországi végvárak s a védelmi rendszer évtizedek óta elhanyagolt, állóharcra berendezkedett állapotát, nem csodálkozhatunk azon, hogy a török támadás küszöbén, majd megindulása után az udvar a mindig szűkös pénzkészletből az Esterházy által is szánalmas romhalmaznak leírt végek javítására nem áldozott; erre akkor már idő sem jutott volna. Tudnia kellett azt magának a nádornak is, valamint azt is, hogy Bécsben nem kívánják a magyarság felfegyverzését. Mégis újból és újból visszatért ugyanerre a kérdésre, bizonyára nemcsak azért, hogy a bekövetkező katasztrófáért a felelősséget elhárítsa, hanem mert nagy magyar sereg 81 élén szerette volna kivenni a részét az ország felszabadításából. A német katonaság kivitelét, máshol való felhasználását állandóan kérte, de a külföldi, nemzetközi segítség gondolata őt is foglalkoztatta. 82 . Emellett azonban világosan látta, hogy a magyar haderőnek is szükséges volna nagyobb szerepet juttatni az elkövetkező döntő harcokban. A törvények értelmében a nádornak kellett egybehívni és hadba vezetni a nemesi felkelést. Mihelyt az országot olyan támadás veszélye fenyegette, amely részleges vagy általános felkelést kívánt, a nádor legelső teendője az volt, hogy a veszélyről értesítse a királyt. 83 További lépéseket azonban csak akkor tehetett, ha erre külön királyi parancs felhatalmazta. 84 Az 1618: 56. tc.-ben ugyan a rendek ennél többet kértek: azt, hogy ha a király távollétében áll elő a veszély, akkor a nádor gyűlést hívhasson össze, és az országlakosokkal együtt gondoskodhassak ennek elhárításáról. 85 De ilyen gyűlés összehívására sohasem került sor. Különösen általános felkelés esetén ragaszkodtak a királyi parancshoz, s a gyakorlatban a részleges felkelést is az vezette be. A királyi parancslevél megérkezése után a nádor felhívást intézett valamennyi vármegyéhez; a távolmaradókat megbüntethette. 86 Ha a rendek pénzadó helyett katonaállítást ajánlottak fel, s ha az ország meghatározott részeiben készenlétben tartottak csapatokat veszély esetére, akkor ugyancsak a nádor őrködött, hogy eme kötelességének mindenki eleget tegyen. 87 Amikor pedig szétküldte a felhívásokat a vármegyékhez, ő maga saját bandériumával és a királyi bandériummal együtt táborba szállt. 88 Az 1681. évi országgyűlés újból foglalkozott a nemesi felkelés szabályozásával. A 46. tc. értelmében nyílt háború esetén személyes felkelést, kisebb veszély esetén pedig — ha a nádor és a teljes magyar tanács úgy ítélné meg a helyzetet — részleges felkelést ajánlottak fel. 89
