Iványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 10. Budapest, 1991)

A nádor szerepe az ország honvédelmében

tak a főkapitányok, ezek alá a végvári főkapitányok, akiknek ügyében a nádornak ugyancsak volt rendelkezési joga, a főkapitányoktól függetlenül is.

36 A főkapitányok a haditanácson kívül a nádortól is kaptak parancsokat, és hozzá is írtak jelentéseket. A nádor utasításai azonban, amint látni fogjuk, sohasem keresztezhették és nem változtathatták meg a haditanács parancsait. Az országrészek főkapitányainak — különösen háború idején — rendkívül sok teendőt kellett magukra vállalniuk. Valamennyien nagybirtokos arisztokraták voltak, és a főkapitányságon kívül más tisztségeket is viseltek. A főkapitányból lett nádorok ezt a tisztségüket rendszerint nádorságuk alatt is megtartották. A főkapitányságban a nádor helyettese nem az alnádor volt, hanem a „vicegenerális" (a törvénytár szavai szerint: vicegeneralis capitaneus). Esterházy Pál első vicegenerálisa a dunáninneni főkapitányságban idősebb Bercsényi Miklós báró volt, ennek halála után pedig Koháry István báró. A dunántúli országrészben Batthyány Kristóf, majd fia, Ádám mellett Sárkány János, utána gyöngyösi Nagy Ferenc báró (Széchényi György érsek rokona), majd Forgách Simon gróf, Felső-Magyarországon Csáky István mellett Barkóczy Ferenc báró, később gróf viselte ezt a tisztséget. Győr királyi várnak és végvidékének főkapitánya általában a haditanács mindenkori elnöke volt, mellé pedig magyar arisztokratát neveztek ki vicegenerálissá, így 1681-től haláláig Esterházy János bárót, később grófot, utána 1692-től kezdve pedig Zichy Istvánt, a korábbi kamaraelnököt. A vicegenerálisok nem a főkapitányok magánalkalmazottai voltak, kinevezésüket a királytól kapták, fizetésüket a haditanácstól. Az egyes végvárak főkapitányaival mindig az országrész főkapitánya tudatta helyettesének, a vicegenerálisnak kinevezését. Társadalmi helyzetüket illetően a vicegenerálisok felemelkedőben lévő családok tagjai voltak, a XVII. század második felében általában bárók, még nem nagybirtokosok, de tisztségük alkalmat nyújtott számukra vagyonuk állandó növelésére. A vicegenerális vagy családja következő nemzedéke olykor elérte a grófi címet is. Az egyes országrészekben levő végvárak főkapitányainak rangsorát kinevezésük kelte határozta meg.

37 1682. március 10-én a nádor azt javasolta, hogy a vele együtt Bécsben tartózkodó új felső-magyarországi főkapitány, Csáky István azonnal menjen haza, s amint főkapitányi tisztségébe beiktatták, rögtön vizsgálja felül az ott levő végeket, a szükséges intézkedések megtétele érdekében.

38 Ekkor javasolta mellé helyettesül Barkóczy Ferencet, aki a Thököly elleni harcokban kitüntette magát, s kiváló katonának számított. A nádor azon volt, hogy szabad kezet biztosítson Csáky főkapitánynak. Ugyanazon a napon kelt újabb javaslatában kérte, hogy a FelsőMagyarországon népszerűtlenné vált német parancsnokokat hívják vissza, annál is inkább, mert annak az országrésznek katonai igazgatása a kassai főkapitány hatáskörébe tartozik.

39 A Barkóczyval kapcsolatos javaslatot elfogadták, de a német parancsnokok a helyükön maradtak. 1682-ben a nádor, a hadiesemények alakulása folytán, elsősorban a már akkor gyakran betegeskedő Batthyány Kristóf dunántúli főkapitánnyal működött együtt. A nemesi felkelésben ugyanis a Dunán inneni és -túli országrészek megyéi-