Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

6. Egyházi ügyek

nyomtatásáról). A temesvári illír kongresszuson Monaszterly István vett részt. A fehérvári görögök megbízták, hogy „sérelmeiket a congressuson és Őfelsége előtt is képviselje, annak nyomatékot szerezzen". Jellemző, hogy a „követi utasítás" aláírói között neves, gazdag kereskedőt alig találunk. Itt említem meg, hogy országos illír nemzeti alap is volt, amiből nagyobb kölcsönöket lehetett felvenni.

233 A legnagyobb vallási sérelmen, a római katolikus ünnepeken való részvételen, nem tudtak változtatni. A helytartótanács 1828-ban megismételte a korábbi (1732) rendeletét, amely szerint „a görög hiten levőket is a római katolikus ünnepek (különösen a karácsony) megtartására kell szorítani".

234 1837-ben Bottlik János táblabíró és több görög a csizmadiacéh ellen tett panaszt. Az történt ui., hogy Vukovits János fiát a csizmadiacéh — a vallása miatt — nem akarta inasnak beírni. A tanács határozata: „A hazai törvények nem gátolják a mesterségek megtanulását vallások különbsége szerint. Ezért a céhbiztos azonnal szegődtesse inasnak a gyereket."

235 Természetes, hogy már a törökök utáni első időktől fogva görögkeleti lelkészekkel is találkozunk. Szekfű Gyula szerint a fehérvári görögöknek már 1695ben „püspökük" volt. Kétségtelen azonban, hogy az 1707. évi körmeneten a szerzetes rendek sorát két ortodox pap (Popae 2 rasciani) nyitotta meg. A görögkeletiek különben saját körmentet tartottak Háromkirályok, Húsvét, Szent Márkus- és a templomszentelés napján.

236 A görögkeleti pópák választásáról, a város prezentálási jogáról nincs szó a forrásokban. Valószínűleg ezt nem is gyakorolta, viszont a beiktatást a tanács vezette. De ettől eltekintve a város kegyúrként viselkedett a görögkeleti egyházzal szemben is. 1810-ben pl. beidézték a „rác kalugyert" és hivatalból felszólították, hogy azt a katolikust, akit áttérített, „secta-jukból a katolikus hitre adják vissza. Ha a jövőben is térítenek, nem tűrnek meg rácokat a városban".

237 1724-ben két rác pap jelent meg a tanács előtt és kijelentette, hogy híveik tizedet csak a saját püspöküknek hajlandók fizetni. A tanács a bejelentést „csak üres szónak" (láhr Wort) tekintette; még határozat hozását sem látta szükségesnek. Az eredmény annyi lett, hogy a pópának néhány évben elengedték a tizedet (és pl. 1745ben az adót). 1800-ban nem kellett megfizetniök a parochia céljára vásárolt ház után a telekkönyvnek járó keresztpénzt. 1806-ban beszedték a tizedet a görögkeleti parochustól is, „mivel a város nem ismer olyan szokást, miszerint az ő terményeiből ne vegyenek tizedet". 1834-ben Malessevits Manó budai főesperes, fehérvári parochus házát nem mentették fel a beszállásolás alól, mivel nem lakott a városban. 233 OL 210. Mise. 38. tétel. No 230. 1793.; HKA Camerale Ungarn. Fase. 26. (580). 1815. márc. No 79.; Kállay 1977/A. 254. 234 Prot. sess. dec. 24.; 1828. máj. 23. No 963. 235 Prot. sess. 1837. dec. 29. No 2442. 236 Hóman—Szekfű 1935. IV. 260.; Kilián 1976. 211.; Kállay 1977/A. 254. 237 Prot. sess. 1710. máj. 9.; Kállay 1977/A. 254.