Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)
6. Egyházi ügyek
Erre elsősorban a határozatot követő években történt kísérlet. 1762-ben Kerovics Márton, a helytartótanács közbenjárására megkapta ugyan a polgárjogot, de azzal a feltétellel, ha csak a bátyjával folytat egy közös üzletet. 1769-ben a város a magyar királyi kancelláriánál tett panaszt Ergovits Rózsa és Kerovics János görögkeleti kereskedők ellen, „akik be akarnak hatolni a városba". A tanács azt kérte, hogy a görög kereskedők betelepülését általában tiltsák meg. 229 Az 1780-as évektől valamit enyhült az ellenállás, de van példa arra, hogy azzal utasították el a görög kereskedőt: „nincs vagyona a boltnyitásra." Ez történt pl. 1788-ban Jeftimovits Péter kereskedősegéddel. Négy évvel később Emánuel Jánost a Kereskedő Társaság véleményének kikérése nélkül vették fel polgárnak, „mivel a városban házat is vett". A XVIII. század végétől, a XIX. század elejétől már nem annyira polgárjogot, hanem letelepedési (lakhatási) engedélyt kérnek a betelepülők. Ezt a város könnyebben megadta, mint pl. Ducs Demeternek 1797-ben, vagy az újvidéki Ábrahámovits Tódornak 1803-ban. Ez utóbbinak azzal a feltétellel, „ha a szatócsságnál marad". 230 A bécsi kormány tulajdonképpen már a kezdetektől elszánta magát arra, hogy a „rácokat" a magyar területen is politikai egységben tartja össze. Ezt szolgálta, hogy 1767-ben az Illír Lovar Légió fenntartására a fehérvári görögök úgy adóztak, mint a város a katonaság fenntartására. Vagyis a görög községre kivetett légióadót a város osztotta szét (repartitio) a görögkeleti lakosok között. 231 így érthető az is, hogy 1784-ben a fehérvári görögök a királyi biztoshoz fordultak panaszaikkal. Ezek közül a legnagyobbal: „Natio és religio választása nélkül minden hivatalra és céhbeli mesterségekre vegyék be őket is." 1793-ban a királyi biztos a helybeli görögök újabb panaszbeadványaival kapcsolatos alábbi kérdéseket vizsgálta: miért nem válaszolt a tanács az illírek kérvényére, miért nem vették fel polgárnak Popovics Jánost és még két illírt, miért nem veszik fel a céhbe az illír nemzet fiait, miért kényszerítik őket — az ország törvényei ellenére — római katolikus ceremóniákon való részvételre. A tanács a válasz elkészítésére — az ügyek halogatásának szokásos útját követve — egy bizottságot küldött ki. A további vizsgálat során a helybeli görögök egy része elhatárolta magát a panaszpontoktól. 232 A fehérvári görögök helyzetét is befolyásolta némileg az illír udvari kancellária létrejötte, amely leveleivel a várost sem kerülte el (1792-ben pl. új illír kalendárium 229 Prot. sess. 1762. ápr. 30.; OL A 28. M. Kir. Kancellária. Litt. civ. 1729:2. júl. 2.; 5. sine dato. Székesfehérvár nem folyamodott azonban olyan eszközökhöz, mint pl. Szatmárnémeti, ahol 1726-ban a görög kereskedők kocsiját lefoglalták. A bécsi udvari kamara is beavatkozott az ügybe; közölte, hogy a görög kereskedőknek nem kell helytartótanácsi útlevél, hanem elég a városi vagy megyei is (HKA Hoffinanz Ungarn. 589. 1726. jan. 17.). 230 Prot. sess. 1788. nov. 28. No 1705.; 1792. febr. 24 No 237.; 1797. máj. 5. No 569.; 1803. ápr. 29. No 642. Farkas Gábor adatai szerint 1785-ben 230, 1804-ben 102, 1850-ben 151 fő vallotta magát pravoszláv hiten levőnek. Az volt elterjedve róluk, hogy kincset gyűjtenek és repatriálni akarnak (Farkas 1979. 146.). 231 Hóman—Szekfű 1935. IV. 260.; Prot. sess. 1767. jan. 17. 232 OL 210. Mise. 38. tétel. No 94. 1784.; No 231. 1793.; Kállay 1977/A. 254.
