Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

3. Gazdasági igazgatás

ítélte meg, hogy „a gabonaárak ára leszállni tapasztaltatik", és még a régi, jó áron értékesítette. Az ezt követő dekonjunktúra a városnak sem kedvezett, hiszen a tiszta búzát 3 Ft 30 kr-ért, a kevertet 2 Ft 30 kr-ért — és csak kis mennyiségben — tudták áruba bocsátani. 1827-ben már 3 Ft 20 kr-ért adták el a búzát, „mivel a pénztárban pénz nem lévén, a szokásos kifizetésekben fennakadás van".

48 . A harmadik vetésforgó bevezetése A város határában az 1820-as évekig — a gazdák közmegelégedésére — kettős vetésforgó volt. 1819-ben, a tanácsülésen merült fel először a gondolat, hogy „a külső gazdaságnak jobb rendbe hozása az egész országban rendszabással rendeztetett. Ehhez képest rendezni kell itt is; a harmadik calcatura felállíttassék". A tanács a polgármestert, bírót, két tanácsost, egy táblabírót és egy uradalmi praefectust küldött ki, hogy tegyen javaslatot.

49 Az ügy 1825-ig pihent; ekkor Vüsztinger József földmérő tett jelentést a harmadik vetésforgó bevezetéséről. Javaslata szerint minden szántóföld (ez három holdat jelentett) birtokosa kapjon a hamadik forgóból egy holdat, azaz 1200 négyszögölt. Ha valaki a házához tartozó földeket eladja, minden három holdhoz egy holdat (amit a harmadik calcaturából kapott) ingyen adjon hozzá. A harmadik forgó után nem lenne dézsma. Bérleti díjat kellene utána fizetni: ha nem ugaron van, az első osztályú földnél a szokásos 2 Ft, másodosztályúnál 1 Ft 30 kr és harmadik osztályúnál 1 Ft az árenda. Ehhez viszont szükséges volt a földek osztályozása.

50 A következő évben a gazdák kérték a tanácsot, hogy „hagyjanak fel a három vetésforgóval". Előadták, hogy — február lévén — idei bevezetése már úgysem lehetséges, ezért a legelőre — amelynek egy része a harmadik calcatura lett volna — őröket kell fogadni. A tanács ehhez hozzá is járult.

51 1827-ben Marich István Dávid királyi biztos 1508 darab földnek a közös legelőből való kihasítását rendelte el, amelyeket három évenként a szántóföldek tulajdonosai között sorshúzással osztottak ki, hogy panasz ne legyen. Külön sorshúzást tartottak azoknak, akik két, másfél vagy fél földet vállaltak (négy földet senki sem vállalhatott). A szántóföldi birtokosok abból a legelőből kaptak földet, amely telken a földjeik vannak. A földbért pontosan kellett fizetni: ha valaki újévig nem fizette meg, azonnal végrehajtották. Ez azt is jelenti, hogy az ilyenektől a három év eltelte után elvették a földet. Aki a földeket elvállalta, három évig nem hagyhatta ott és nem mondhatott le róla.

52 48 Prot. sess. 1810. jún. 2. No 1021.; 1811. ápr. 10. No 617.; 1816. márc. 2. No 508.; 1820. jún. 9. No 1045.; 1827. máj. 11. No 770. 49 Prot. sess. 1819. dec. 7. No 1891. 50 Prot. sess. 1825. dec 6. No 1890. 51 Prot. sess. 1826. jan. 3. No 12.; febr. 10. No 189.; 1827. márc. 15. No 450.; nov. 3. No 1823. 52 Prot. sess. 1827. márc. 15. No 449.