Kállay István: A városi önkormányzat hatásköre Magyarországon 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 9. Budapest, 1989)

2. Kommunális igazgatás

be a városi majorjába (és még a fertálymester elől is eltitkolta). Ezért a tanács a bort elkobozta, és „engedély nélkül épített házát le kell bontania". A határozatot azonban mégsem hajtották végre: a tanács meghagyta a házikót, „de a legkisebb dolog elkövetése esetén lebontják".

118 Az 1750-es évektől kezdve már tudatos a tanács részéről a város építésének a rendje, hiszen ebben a korban épült újjá teljesen romjaiból a város, ekkor öltötte fel a barokk jelleget, amelyet örökül hagyott a XIX., sőt a XX. századra is. Ennek ellenére a magánépítkezésekről keveset tudunk. Kétségtelen azonban, hogy a tanács az utca sorába nem illő épületeket lebonttatta, vagy a tulajdonostól 2—4 Ftot szedett, „mert házuk az utcából vesz el helyet". Az építkezéshez általában téglát és követ kellett használni, kivétel amikor a tanács a „mór téglára" adott engedélyt.

119 1787-ben — a sok viszály megelőzésére — elrendelték, hogy kőművesek és ácsok építkezést, nagyobb átalakítást csak előzetes bejelentés és tervrajz készítése után végezhetnek. 1796-ban ezt azzal toldották meg, hogy „addig nem lehet építeni, míg a konzul (ti. a polgármester) ki nem mérte, hogy hova kell és lehet építeni". 1798tól, illetve 1800-tól nagyobb nyomatékkal írták elő a terv- vagy alaprajzot.

120 A házak sorának alakításakor a tanács rendészeti szempontokat is figyelemmel kísért. Nem engedélyezte pl. 1788-ban egy olyan sarok kiképzését, „amely csak a rossz emberek rossz tetteihez nyújt lehetőséget; ott űzik gonosz tetteiket". Ekkor is a házak egyenes vonalban való építését követelték meg.

121 Gondot okoztak a tanácsnak a városban lakó és építkező arisztokraták és nemesek. 1791-ben Zichy Johanna grófnőt figyelmeztették, mert „a sorompón kívül fekvő majorjában az engedettnél nagyobb kaput nyitott". 1794-ben a romos Pálffy-ház a járást akadályozta és tűzveszélyes volt. A tanács elrendelte a ház elárverezését. 1810-ben a Becsey-féle ház volt romos állapotban; a tanács felhívta a tulajdonost: vagy javíttassa meg, vagy azzal a feltétellel adja el, hogy a vevő köteles tataroztatni. Ugyanebben az évben Pázmándi Sámuel kapott hasonló figyelmeztetést.

122 A kerítések építése — érdekes módon — a XVIII—XIX. század fordulóján merült fel határozottabban. 1795-ben a tanács felszólította a tulajdonosokat a kerítések építésére vagy tataroztatására. Az elhanyagolt kerítéseket a városi kőműves tatarozta, a munkabért a tulajdonoson a tanács behajtotta. Vigyáztak azonban arra, hogy a kerítések köztelket ne foglaljanak el, illetve ne zavarják az út forgalmát.

123 118 Prot. sess. 1747. okt. 25. 119 Prot. sess. 1759. szept. 13.; 1763. jan. 18.; 1775.jún.9.;Lásdmég: Hóman—Szekfü 1935. IV. 400.; Fitz 1966. 35—50.; Zádor 1979.; Kosáry 1980. 222, 232. 120 Prot. sess. 1787. aug. 24. No. 864.; 1796. jún. 10. No 825.; 1798. máj. 18. No 626.; 1800. szept. 11. No 1047. 121 Prot. sess. 1788. jún. 6. No 891. 122 Prot. sess. 1791. szept. 9. No 1017.; 1794. aug. 1. No 977.; 1810. febr. 19. No 237.; febr. 26. No 287. 123 Prot. sess. 1795. nov. 13. No 1334.; 1807. jún. 5. No 772.