Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis
vikáriusa látta el a teendőket. 1690 után megindult a harc a katolikus püspökség helyreállításáért, az új püspök azonban alig kezdte el működését, amikor kitört a Rákóczi-szabadságharc. 1711 után újra kellett kezdeni az erdélyi katolikus püspökség szervezését. A püspökséget a székely Mártonffi György nyeri el. Az ő kérései és az Erdélyi Udvari Kancellária katolikus tagjainak 320 ezek alapján tett előterjesztése nyomán hozta a Konferenz 1715. október 6-án az alábbi határozatokat: 1. A gyulafehérvári, korábbi székesegyház visszavételéről Steinville mint országgyűlési királyi biztos tárgyaljon „svavi modo" a református rendekkel, a tárgyalás eredménytelensége esetén pedig az uralkodó nevében követelje vissza. A konferencia úgy látta, hogy a templom visszavétele megfelelne a hazai törvények rendelkezéseinek, amely szerint a templom a helység népesebb felekezetéé legyen, hisz Gyulafehérvár erődítménnyé alakitása után lakóit a várfalakon kívülre telepítették, s így a reformátusok alig használták ezt a templomot. 2. A püspök és a 4 újonnan kinevezendő kanonok rezidenciája a gyulafehérvári belső várban legyen (a vár többi része a főhadiparancsnok székhelye lehet vagy más célra fordítandó). A püspöki székhely és a katolikus iskola helyreállítására egyszeri alkalommal 4 ezer forint utalandó ki a kincstári jövedelmekből, a továbbiakban a püspöké legyen ezek fenntartásának gondja. 3. Súlyos kérdés volt a püspöki és káptalani jószágoké. Ezek jó része, fejedelmi kori adományok révén, zálogbirtok volt (az pedig tisztázatlan volt, hogy az 1715-ben kincstári kézen lévő birtokokból mi volt korábban katolikus egyházi birtok). A konferencia így azt találta a legjobb megoldásnak, hogy a püspök számára 8 ezer, az iskolák, egyházi zenészek számára 2 ezer, a kanonokok számára ezer, 800, illetve kétszer 600 forint jövedelmű jószágot kell kialakítani a gyulafehérvári uradalomból, ill. ilyen jövedelem biztosítandó a szász kincstári tizedektől és tizedquartákból — a püspöknek és káptalannak azonban ne legyen joguk arra, hogy perrel követeljék vissza volt birtokaikat. 321 4. Még óvatosabbnak kellett lennie a konferenciának a káptalani levéltár és pecsétek ügyében. 322 A jó másfél évszázada világi kézen lévő, világiak jogait biztosító okleveleket nagy tömegben tartalmazó levéltárak és pecsétjeik egyszerű visszaadása a katolikus egyháznak igen erős tiltakozást váltott volna ki, úgyhogy a konferencia jobbnak is látta „ob rationes políticas" elnapolni. 5. A kolozsvári unitárius templom (a főtéri nagytemplom) visszavétele ügyében a konferencia úgy döntött, hogy Mártonffi püspök leérkezve Erdélybe, Steinville-el egyetértésben minden lehető úton-módon hajtsa ezt végre, „absque tamen strepitu". 323 6. Mártonffi elnyerte Fehér megye főispánságát, de csak uralkodói adományképpen, úgy, hogy a püspökség ne formálhasson rá örökjogot. Guberniumi tanácsossággal („pro hic et nunc") nem tartotta felruházandónak a konferencia. III. Károly jóváhagyta a Konferenz állásfoglalását. Az 1715. október 6-i konferencia-ülés a második alapvető lépés volt az erdélyi katolikus püspökség helyreállításában (az elsőnek, Mártonffi kinevezésének, nincs nyoma a Konferenz anyagában). A püspök azonban hamarosan túl messzire is ment. Az uralkodó rendelkezett neki az iránt, hogy tegyen javaslatot a káptalanjában működendő kanonokokra, s ezek közül majd ő nevez ki négyet. Mártonffi, a magyar korona országai püspökeinek jogkörére hivatkozva,
