Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

val együtt terjesztendő az uralkodó elé. Minthogy azonban ennek a határozatnak s a nyomában kelt rescriptumnak nem volt foganatja, a Kancellária 1722. március 6án újra a konferencia elé vitte az ügyet. Az úgy döntött, hogy uralkodói rendelettel kell felszólítani a Guberniumot és a rendeket: terjesszenek kimutatást a rendkívüli kifizetésekről és a rendek ezekhez való hozzájárulásáról az uralkodó elé. Az erdélyi országos főbiztosság pedig kapjon rendelkezést, hogy ne tegyen kifizetést a rendkívüli adóból (az illetményeken kívül), míg a rendek, majd az uralkodó jóvá nem hagyták a rendkívüli kifizetéseket. A Gubernium fel is terjesztette a rendkívüli adó ráfordításainak jegyzékét. Az 1723. április 26-i konferencia ennek kapcsán úgy látta: rendelkezni kellene a Guberniumhoz, hogy olyan rendkívüli adókat ne vessen ki, amelyek nélkül Erdély ellehet — amit pedig a közszükség megkövetel, azt a Gubernium plénuma és a rendek vitassák meg, s aztán az uralkodó döntése alá terjesszék. 1727-ben (április 28.) némileg szélesebben merül fel a kérdés. A konferencia által a Guberniumhoz javasolt, más vonatkozásban már érintett rendelkezés azt is az országos kormányhatóság lelkére kötné, hogy az adó felosztásában (a repartitióban és a subrepartitióban) ne tűrjön pártoskodást és részrehajlást, törvényes adómentességgel nem rendelkező helységeknek ne adjon kedvezményeket, rendkívüli adókat csak akkor vessen ki, ha ez elkerülhetetlen. Hosszú szünet után, 1735. július 17-én foglalkozik újra a Konferenz ezekkel a kérdésekkel. Oly értelmű rescriptumot javasolt küldeni a Guberniumhoz (a rendek előtt is felolvastatván ezt), hogy rendkívüli adókat és más terheket csak elkerülhetetlen esetben vessen ki, az adó-repartitiók pedig felterjesztendők a Guberniumhoz, onnan az uralkodóhoz. III. Károly döntése minden, e kérdéskört érintő határozatnál az egyszerű „piacet". Az azonban ezekben az évtizedekben is eléggé világos volt a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis előtt, hogy Erdély adórendszere átalakításra szorul. Az adóügyi reform előfeltétele az adózók vagyonát felmérő adóösszeírás lett volna. Az 1698—1703-i adóösszeírás, a népállomány és az adózók vagyoni helyzete 1703 utáni változása következtében, használhatatlanná vált. III. Károly 1712. november 6-án döntést hozott új adóösszeírásról. Ennek nyomán meg is indult az összeíró munka. A konferencia azonban (nyilván kellő tájékozottság híján) 1716. november 23-án is az 1712. november 6-i resolutio végrehajtását sürgette. Más kérdés az, hogy az 1713/1714-ben elkészült összeírások nem váltak új adórendszer alapjává. 1718ban (december 27-én) a konferencia újból állást foglalt az adózók összeírásának szükségessége mellett. Az újabb összeírás munkája rövidesen meg is kezdődik, de a szász natiónak ellenvetései vannak, s így a munka megáll. így 1721. március 23-án az Erdélyi Udvari Kancellária újra a konferencia elé viszi az ügyet. Ott az a megoldási javaslat születik, hogy az országgyűlés királyi biztosának és a Guberniumnak kell rendelkezést küldeni arra nézve, hogy az országgyűlés elé tárva az ügyet, az egyes natiók kebeléből küldessenek ki biztosokat az összeírás végrehajtására (instructióval ellátva őket). Ha a három natio nem jut megegyezésre, a királyi biztos és a Gubernium tegyen véleményes felségelőterjesztést, s legyen gondjuk rá, hogy az ügy ne húzódjék az országgyűlés utánra. 1723. április 26-án a konferencia újra megsürgeti az új adórendszer alapjául szolgáló összeírást. 1721 és