Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

kérésüket elfogadva, hozzájárult ahhoz, hogy az adósságaik után fizetett 10%-nál magasabb kamatot számítsák be tőketörlesztésül. Az universitas most a főhadiparancsnokhoz kért rendelkezést ez iránt. A másik hitelügyi kérés 2 éves moratóriumuk legalább 10 évre való meghosszabbítását célozta. Utolsó helyen a natio egy, az 1690-es évek szörnyű adóterhei mellett jelentéktelen mértékű hagyományos szolgáltatásának, a census sancti Martininak az elengedését kérték (arra hivatkozva, hogy I. Lipót 1693-tól a békekötésig már mentesítette őket ettől), s a Gubernium tanácsosai számára követelt honoráriumét is. A Ministerialkonferenz, amelyet az eddigiekben nem érhetett valamiféle német elfogultság vádja, most legalábbis az elviekben meglepően reagál — igaz, erre a szász natio felségfolyamodványa adja az alkalmat. A szászok „egy oly sok éve elnyomott és szenvedő, maroknyi német vér"-nek nevezik magukat,

211 a konferencia votuma pedig annál is inkább javasolja adóügyi kéréseik figyelembevételét, „mert a német vér mégiscsak mindig jobban vonzódott a német, mint a magyar nemzethez."

212 A gyakorlatban ez azonban semmit sem jelent: a konferencia a szász adóügyi sérelmeket ugyanannak a (közelebbről nem ismert) udvari bizottságnak a hatáskörébe utalja, amelyet az erdélyi sérelmek egészének megvizsgálására hoztak létre. A királyföldi román papok megerősítési díja ügyében a Konferenz jónak látja fenntartani az unitus papok mentességét — úgy dönt, hogy az ortodoxok fizessék ki a teljes 3 ezer forintot. A tisztségekkel kapcsolatos szász sérelmeknél már csak az ellenreformáció szempontja érvényesülhet: a 3-3 szász személy jelenléte a Guberniumban és a királyi táblán teljesíthető, feltéve, hogy a szász natióban mindig akadnak megfelelő személyek. (A Habsburg-ellenreformációnak a két gyengébb protestáns felekezet, az evangélikusok és az unitáriusok tagjainak kormánytisztségekben való alkalmazása elleni fő érve ezek alkalmatlansága.) A Guberniumba mindenesetre nem javasolja kinevezésre a szebeni polgármestert (a szász comesi tiszt betöltéséről I. Lipót már döntött). A szász adósságok tárgyában történt 1698. április 12-i uralkodói döntés végrehajtása végett a konferencia nem a főhadiparancsnokhoz javasolt rendelkezést, hanem a már említett sérelmi udvari bizottság figyelmét hívta volna fel a kérdésre; moratóriumot csak további két évre ajánlott. A census sancti Martinit 10 évre engedte volna el, a Gubernium által követelt honoráriumot egészen (arra hivatkozva, hogy a Gubernium tanácsosai kapnak fizetést). I. Lipót egy kis módosítással (a census sancti Martinit csak 5 évre engedte el)

213 elfogadta a Konferenz javaslatait.

214 Az 1704 végéig tartott erdélyi konferencia-ülések közt még néhány olyan van, amelyek átfogóan foglalkozván Erdély ügyeivel, helyesebbnek láttuk őket nem ügykörönként tárgyalni. Az első ilyen ülésre feltehetően 1703 szeptemberében került sor,

215 de a Gubernium és a rendek 1702. október 6-i felségelőterjesztésének megvitatása volt a tárgya. A felségelőterjesztés szeszélyes sorrendben tárta az uralkodó elé Erdély bajait, ezek azonban valójában néhány nagyobb kérdéskomplexumba tartoztak: 1. Adó és más közterhek (az adó mértéke, az adózóknak a szorosabban vett adón túli közterhei, adómentesítések — a román papoké, a sóvágóké, a hajósoké,