Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. Az 1730-as évek
ban: új sóbánya nyitásával a Hunyad megyei Homoródon és a sóbányászok számának növelésével. A homoródi kísérlet előzményei 1730 első hónapjaira nyúlnak vissza. A Cameralis Directio Hunyad megye különböző részeiben kutattat só után, a vajdahunyadi és dévai uradalomban csakúgy, mint a megye északi részében. Egy, a vajdahunyadi uradalomban lévő, Sószék nevü korábbi (feltehetően jelentéktelen) sóbányát az előbbiekből már ismert Steinhilbert bányaszakértővel is megvizsgáltat, mikor azonban kiderül, hogy a bányában erős vízfeltörés van, kiépítésére is 150 [!] forint volna szükséges, a Cameralis Directio sokallja az eddigi eredménytelen kísérletek költségeit, a beruházást és a bányaszakember fizetségét, s a kutatást csak a Déva körüli hegyekben folytattatná, a szakértők fizetését pedig mérsékelné. 178 A sólelőhelyek iránti kutatás végül is Hunyad megye északkeleti szélén, az Algyógy melletti Homoródon vezetett eredményre. Amikor azonban a Cameralis Directio kamarai biztosokat küldött oda, hogy előzetesen megkeresve az ottani birtokosokat, szemrevételezzék a terepet, majd kezdjék meg az új sóbánya telepítését, az érdekelt földesurak (Olasz Ferenc és Macskási Ferenc) visszaűzték őket (megbilincseléssel, bebörtönzéssel fenyegetve). A Cameralis Directio erre (1731. április 11én) a Guberniumot kereste meg panaszával a visszaűzés miatt. 179 Az azonban (1731. április 16-i válaszában) arra hivatkozott, hogy a birtokadomány a királyi jogot is visszavonhatatlanul átruházta. Helyesebb lett volna tehát — vélte —, ha a Cameralis Directio vele közli szándékát, s a Gubernium aztán megkísérli meggyőzni a birtokosokat "a lépés szükségességéről. így azonban meg kell hallgatnia a másik felet is. Minthogy pedig valószínűnek tartotta, hogy amennyiben Homoródon a fiscus számára is hasznos sóelőfordulás van, azt már a fejedelmi korban kiaknázták volna, szakemberek bevonását javasolta a kérdés vizsgálatába. 180 A Cameralis Directio (1731. április 25-i újabb átiratával) folytatta a vitát a Guberniummal, arra hivatkozva, hogy az Approbata (III. rész 15. címe) szerint a sóbányászat uralkodói felségjog, így sóbányák után kutatni a birtokosok akarata ellenére is lehetséges, a terméketlen területeken pedig ez a kutatás ártalmatlan. A Gubernium tehát — követelte — szerezzen elégtételt a kincstári biztosokon esett sérelemért, s szigorúan utasítsa a birtokosokat arra, hogy további ellenkezés nélkül engedjék elvégezni az érintett területeken a bányakutatásokat, 181 de feltehetően már 1731. április elején az Udvari Kamarának is jelentést tett a homoródi sólelőhely körüli bonyodalmakról. Az pedig rescriptumot eszközölt ki az uralkodótól (1731. május 9.), amely a Cameralis Directio álláspontjával egyezően leszögezte, hogy a sóbányanyitás és -fenntartás felségjog, és hatékony rendelkezéseket várt el tőle a homoródi sóbánya-telepítés érdekében (egyben megígérve a birtokosoknak, hogy egyenértékű kárpótlást kapnak). 182 A sóbányakutatás folytatása azonban (feltehetőleg elsősorban a Cameralis Directio élén történt személycsere következtében) egy ideig késett; csak 1731 őszén indult meg újra, sorozatos adminisztratív zökkenőkkel 183 és kevés szakértelemmel. 184 A homoródi sóbánya-telepítési kísérlet itt eltűnik a szemünk elől — végül is azonban nem jön létre állandó sóbánya a Hunyad megyei faluban. Felségjog és földesúri jog elve, kincstári érdek és kincstári szűkmarkúság meg szakértelemhiány kavargásában végül is a Gubernium józan
