Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. Az 1730-as évek
azt az aggályát is közölte, hogy a „de nobis sine nobis"-lépés igen érzékenyen fogja érinteni az erdélyi rendeket. Azok, korábbi példák (elsősorban az erdélyi kincstári igazgatás 1699 utáni sorsa) alapján, attól fognak tartani, hogy ez az ideiglenesnek tervezett intézkedés végleges lesz. Arra kérte tehát a gyóntatóatyát: hasson az iránt az uralkodóra, hogy az tartsa meg jogaiban Erdélyt. Ha nem is ilyen nyíltsággal, de írt az alkancellár Gundaker Starhembergnek is, aki szintén állandó tagja volt a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicisnak. A volt udvari kamaraelnök I. Lipót uralmának végén együtt került a Habsburg Birodalom legfelső vezetésébe Savoyai Jenővel, 1714/1715-ben azonban amaz különösebb emóciók nélkül engedte bukni tisztéből, s bár Gundaker Starhembergnek változatlanul meghatározó befolyása maradt a Birodalom pénzügyeire, viszonya egykori szövetségesével nyilván (legalábbis némileg) feszült volt. Bornemissza Starhembergnek is elébe tárta, hogy a dolog minden várakozás ellenére történt; kérte: ha közlik majd vele a Kancellária 1732. június 2-i felségelőterjesztését, álljon ki Erdély jogai mellett. Az érthető, hogy Bornemissza — 1732. június 7-i leveleinek egyikével — Savoyai Jenőt is megkereste, bár az az uralkodó megtámadott döntésének előkészítője vagy legalábbis az előkészítés irányítója volt — az alkancellár nyilván nem akart újabb sértődésekre okot adni (többi leveleinek ténye ti. nyilván kiszivárgott a Prágában időző udvarban). Őt természetesen csak tájékoztatta a rescriptum-terv felterjesztéséről és az ismertetett felségelőterjesztésben foglaltakról, kérve, hogy az rendelkezzék a nyitott kérdéseket illetően is. 14 A katonai uralom teljessé tétele vagy a gubernátor-választás körüli harc Karlsbadban folyik tovább, ahol III. Károly gyógykezelteti magát. Ezzel a császár hozzáférhetetlenné válik politikai tárgyalások számára. Csak a katonai párt és Sinzendorffék tábora között folyik tovább a harc. A katonai párt fő érve az, hogy Erdély katolikus főurai között nincs alkalmas személy gubernátorul. Az ellenpárt ideiglenesnek tekinti Wallis megbízatását, s mielőbb országgyűlésen jelöltetne gubernátort. SinzendorfT (akit személyes sérelem is ért azzal, hogy őt is, mint a Konferenz tagját, megkerülték Wallis megbízásával) még az Erdélyi Udvari Kancellária által készített rescriptum-fogalmazványt is helyteleníti, 15 aláírását azonban nem tudja megakadályozni. 16 Mindenesetre sietve nyugtatja meg Bornemisszát: a gubernátor-jelölés útja ezzel még nincs bevágva. 17 Wallis beiktatása azonban guberniumi elnöki tisztébe elkerülhetetlen. A gubernatori jelölésre pedig még jó ideig várni kell. A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis, amely 1729 óta nagyon ritkán ül össze, 18 csak 1732. december 11-én, pár nap híján egy évvel Kornis halála után tűzi napirendre a jelölés engedélyezésének kérdését. 19 Az Erdélyi Udvari Kancellária alapos előterjesztést nyújt be az ülésen. Hivatkozik a Gubernium felségelőterjesztésére, amelyben az kifejezi készségét a jelölés lebonyolítására, mihelyst rendelkezést kap erre. A maga részéről azért is fontosnak tartaná az országgyűlés kihirdetését ajelóles megtartására, mert így eloszlathatok lennének a rendek gyanúi, s megszűnnének a Diploma Leopoldinum és a Pragmática Sanctio hitele körüli suttogások. 20 A kényes helyzetben a Kancellária jónak látta javasolni a jelölési eljárás körülírását: háromhárom katolikus és akatolikus személy volna jelölendő, a szavazatokat pedig a
