Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
országos, ill. udvari szervek közötti megoszlásáról, azzal a változtatással, ill. kiegészítéssel, hogy a bánya- és pénzverésügyi számadások egészükben az Udvari Számvevőséghez (Hofbuchhalterey) küldendők fel, a korábbiakban nem szerepelt erődítési és hadellátási számadások pedig az Udvari Hadiszámvevőséghez (Hofkriegsbuchhalterey). 2 70 Egyetlen momentum említendő még a kincstári szám vétellel kapcsolatban: 1726 márciusában itt nyert számtiszti állást Petru Dobra, korábban rimnici vámos, 271 az 1730-as évek második felétől pedig fiscalis directorként (ilyen minőségében rövid ideig, helyettesként, az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjeként) a Habsburg-Erdély első román főtisztségviselője. A kincstári igazgatás egyes szakágai igazgatásának ismertetésére térvén, a kincstári uradalmi igazgatásnál csak utalunk arra, amit az Apafi-jószágok sorsáról az előzőkben már elmondtunk; a többi uradalmaknak láthatólag továbbra sincs központi praefectusuk vagy felügyelőjük. Más a szervezettsége a sóügy igazgatásának. Ezt a kérdést az előző időszaknál azzal hagytuk el, hogy Ignaz Haan, akkor még mint tordai sókamaraispán vagy sóperceptor, bizonyos főséget gyakorol a többi sóbányák felett is, a sószállítás ügyeit pedig egy külön felügyelőség intézi. Mikor Haan már mint Oberprouiandtcommissarius 1711 szeptemberében újjászervezi a sóbányaügyi igazgatást, mutatis mutandis az 1702-i rendezéshez nyúl vissza. Az 1711. szeptember 15-i instructio a bányák (Torda, Kolozs, Désakna, Vízakna) 272 perceptorainak egyikét, akár 1702ben, főperceptornak nevezi. Ez felettese volt a többi sóbányák vezetőinek, maga pedig a magyar—erdélyi sókereskedelem főperceptorának volt alárendelve. Az egyes sóperceptorok jelentéssel tartoztak neki mindarról, ami az egyes bányákban történt. Havonta kimutatást kellett felküldeniük hozzá a bánya pénztári forgalmáról, és évi számadással tartoztak. A főperceptor ezen túlmenően havonta (vagy amilyen gyakran lehetett) meg kellett hogy látogassa a többi bányákat, megvizsgálva ott: pontosan folyik-e az adminisztráció, a bányák meg vannak-e tisztítva a kősó vágása során keletkező aprósótól és a víztől, szabályos méretben vágják-e a sót stb. Az egyes bányák vezetőinek pénztárkönyvet kellett vezetniük, a készpénz-, só-, anyagbevételekről és -kiadásokról. Naponta jelentést kellett kapniuk a sótermelésről és -eladásról. Legalább havonta meg kellett vizsgálniuk az aknákat. 273 Ezt a szabályozást azonban rövidesen hatálytalanította az Udvari Kamarának az az 1711. november 7-i döntése, amely sóinspectoratusszá vonta egybe a sóbányák és sószállítás igazgatását (bár az utóbbinál még tisztázatlan volt, hogy az előző évi gyakorlatot követve nem adják-e bérbe 274 ), s élére az erdélyi főhadiparancsnokság irodájának (Feldt Kriegs Kantzley) egy írnokát, Joseph Anton Mayrhoffert nevezte ki, 275 akinek korábbi sóügyi tapasztalatai ismeretlenek — arról viszont már több ízben ejtettünk szót, hogy kincstári területen nemritkán tűnnek fel volt katonatisztek. Nem kizárt, hogy a katonai írnok Mayrhoffer kinevezése is ebbe a jelenségcsoportba tartozik. A sóügyi felügyelőség ebben a formájában csak kb. 3 évig áll fenn. 1714 végére kiderül, hogy ez a szerv nem tudja összefogni a sóbányák, a marosváradgyai
