Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)

egész házuk népének, sőt rokonaiknak is.

182 A három natio csaknem szó szerint magáévá teszi ezt a panaszt abban a sérelmi iratban, amelyet Haan elé terjeszt, megtoldva azzal, hogy a sóvágók is mentességet követelnek a közterhek alól. Haan válaszában azzal érvel, hogy a sóvágók és -hajósok csak a rendkívüli terhek alól mentesek. A hiányzó (elhalt stb.) sóvágók, hajósok helyére újakat szükséges beállítani — folytatja —, de ha ezek közé örökös jobbágyok keverednek, elismerésük esetén és amennyiben lehetséges [!], ezeket mindig visszaadják uruknak. Egy új összeírás esetén vissza lehet juttatni a birtokosnak a jogtalanul a kincstári népek közé került személyeket.

183 Az erdélyi kincstári igazgatás vezetője azonban, veszélyben látván az 1717-i conventiót, jónak látta az Udvari Kamara elé vinni az ügyet, amely arra utasította, hogy a Gubernium egy megbízottja részvételével kössön új egyezséget a sóvágók és hajósok ügyében az érdekelt törvényhatóságokkal. Haan maga még az új egyezség létrehozása előtt rendelkezett a sószállítási tiszteknek, hogy lehetőleg zselléreket vegyenek fel hajósnak, azt azonban a kincstári igazgatás tisztázta, hogy a sóvágóknak (általában bányászoknak) állt jobbágyok uraiknak visszaadását régi királyok és fejedelmek kiváltságai tiltják.

184 III. Károly pedig 1718 első hónapjaiban úgy dönt, hogy a korábban a Gubernium és a Cameratica Commissio között az érc- és sóbányák és munkásaik köztehermentességét illetően kötött megállapodások továbbra is maradjanak érvényben.

185 A sóhajósoknak 1720-ban új conventio jön létre. Ezzel azonban a kincstári népek körüli jogviták továbbra sem kerültek le a napirendről. A rendek az 1722. február 19-én kezdődő országgyűlésről ismét sérelmi memorandumot intéznek Haanhoz, benne a kincstári népeket illető számos követeléssel: a sóbányákba ne fogadjanak be szökött jobbágyokat, adják vissza őket uruknak; Tordán korlátozni kell a sóvágók számát, a létszámfelettieket kényszeríteni kell a közterhek hordozására, különben az ottani polgárok nem tudják hordozni a közterheket, különösen nem az országúti fuvarozást. Désaknán egészen különös sérelem éri az ott birtokos nem kincstári személyeket: a sóperceptor eltiltja őket földjeik művelésétől. A marosi sóhajósok ellen az a vád, hogy nem tartják be a conventiót (adójukat nem fizetik aszerint, számuk állandóan nő). 1722-ben terjesztik ki a rendek sérelmeiket a kincstári uradalmak népeire is. Ezek — írják — ki akarják vonni magukat a vármegyei függésből, aminek veszedelmes következményei lesznek (nemesi kúriák megtámadása stb.).

186 Nagyjából egyidős lehet ezzel a memorandummal a székely natio külön kincstárügyi sérelmi összeállítása.

187 Ez az udvarhelyszéki (parajdi, sófalvi) sóvágók számának meghatározását követelte, az 1722-i létszám csökkentésével, s azt, hogy ne gazdagokat, hanem alkalmasakat állítsanak be sóvágónak. Sérelmezte, hogy a sóvágók nem függnek a szék tisztjeitől, nem adnak kvártélyt és fuvart, nem vagyonuk szerint adóznak.

188 1 72 3-ban Szászvárosszék fordul panasszal a Guberniumhoz, előadva, hogy 1710-ben a szék néhány lakosa a hajósok közé állván, tehermentességet nyert és kikerült a szék függéséből. Példájukra a szék négy Maros menti falujának majd valamennyi lakosa hajósnak állt, s nemcsak a közterheket nem vállalják, hanem azokat a kölcsönöket sem akarják fizetni, amelyeket a falvak még lakóik hajósnak állása előtt vettek fel. Sebeshely pedig 22 Trócsányi 337