Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
kérdését is. Úgy látta, hogy a harmincadosokat le kellene inteni a fényűzésről és a túl tekintélyes fellépésről; mindkettő riasztóan hat a kereskedőkre. Jónak vélte, hogy legalább a kereskedelemi útvonalakon legyenek kiváltságokkal ellátott vendégfogadók. A harmincadigazgatási szervezet megreformálását is szükségesnek látta. Jelezte, hogy ő maga nem tudja folytonosan járni a harmincadhelyeket: öregszik, más köz- és magánelfoglaltságai is vannak — de ifjabb éveiben sem volt erre képes, ez egész embert követel. Az ő instructiójában is csak az áll a visitatiókról: ezt alkalomszerűen kell végeznie. Elutasította Páter Miklós tervbe vett ellenőrségét, s jelezte: amennyiben másvalakit állítanának be e funkcióra, az az erdélyi határokon való utazgatásoknak szentelhetné magát. így abban a tervében látta a megoldást a harmincadhelyek intenzívebb ellenőrzésére, amelyet korábban is több ízben felvetett: 4 főharmincados volna kinevezendő. A harmincadkörzetek javasolt beosztása: 1. Brassó (a Rika erdején túli harmincadokkal); 2. Szeben (Vöröstorony, továbbá Szászváros és a többi délnyugati harmincadok, Topánfalváig bezárólag); 3. Kolozsvár (az északnyugati harmincadhelyekkel, Tasnádig); 4. Beszterce (Déssel és Lápossal). Ha Máramaros harmincadjait Erdélyhez csatolnák, ez lenne az ötödik körzet. Az egyes körzetek élére főharmincadosul Brassóba Páter Miklóst, Szebenbe az ott harmincadosként 1704 óta működő Bogáthi Jánost, a további kettőre az 1706 óta törzsvári harmincados Csapai Ferencet és az 1711 augusztusától Kolozsvárott hasonló minőségben működő Kornis Pétert ajánlotta, megjegyezve, hogy Bogáthi és Csapai sem a harmincadolásban, sem a kereskedők Erdélybe csalogatásában nem gyengébb Páternél (az, mint volt kereskedő, bizonyos részletkérdésekben jobb náluk, másokban azok érnek többet), Kornis pedig bizonyos gyakorlat után meg fog felelni főharmincadosnak. 139 Haan némileg kínos helyzetbe került. Megoldásul azt választotta, hogy fenntartotta saját (1712. áprilisi) javaslatát is Páter viceinsprectorságáról vagy ellenőrségéről, hozzátéve azonban (Bíró érveit is átvéve), hogy az is előrehaladott korban van, túl erősen igénybe is van véve, és nem szívesen adná fel a jövedelmező brassai harmincadosságot, az pedig összeférhetetlen a viceinspectorsággal — ugyanakkor maga is járhatónak találta a Bíró által javasolt utat a főharmincadosságokkal (azzal a korrekcióval, hogy besztercei harmincadkörzetet nem tartott szükségesnek, azt beleolvasztotta a kolozsváriba, így a máramarosi a negyedik főharmincados lett volna, a szebeni körzet központját pedig földrajzi okokból Szászvárosra tette volna). A főharmincadosok az ő (1712. július 18-án az Udvari Kamarához tett) javaslatában, csakúgy, mint Bíróéban, ellátták volna az alájuk rendelt harmincadok negyedévenkénti látogatását. 140 A kincstári uradalmak tekintetében Haannak nem volt olyan szakértő támasza, mint a harmincadügyben; egyáltalán: nincs nyoma annak, hogy 1712-ben az uradalmak provisorainak munkáját ágazati vezető irányította volna. 141 így nem tellett tőle többre, mint hogy leíró jellegű, különösebb koncepció nélküli ismertetést küldjön fel róluk az Udvari Kamarának (1712. július 18.), utalva rá, hogy a Cameratica Commissio számos ízben tett jelentést rossz állapotukról, arra is, hogy a Rákóczi-szabadságharc alatt tovább pusztultak, s leltározásuk szükségességét hangoztatva. 142
