Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
tiszte. Az 1711 és 1740 közötti Erdély legjelentősebb államférfia, Kászoni János lesz Kornis utóda. Kászoni Jánosról utoljára annak kapcsán szólottunk, hogy az 1708 és 1712 közötti időszakban neve szóba kerül a Deputatio összeállításánál (I. József végül is nem nevezi ki deputatusnak), majd az Erdélyi Udvari Kancellária katolikus referendariusi tisztének betöltésénél (ezt ő nem vállalja el), s végül hogy 1712 májusában ő a katolikus rendek Bécsbe küldött követe. Ekkor még változatlanul az erdélyi kincstári jövedelmek főperceptora, 113 1710 novemberétől emellett a legkatolikusabb erdélyi törvényhatóság, Csík—Gyergyó—Kászonszék főkirálybírája is. 11 * Innen jut az alkancellári tisztségre. Odáig vezető útja azonban nem a legegyszerűbb. A rendeknek 1713 nyarán kell jelölést tenni Kornis utódjára. A katolikus rendek most már nemcsak maguknak követelik e tisztséget (azon az alapon, hogy az eddigi alkancellárok is katolikusok voltak), hanem még a rá való javaslattétel jogát is kizárólagos joguknak tartják. Hármas jelölést terjesztenek a Gubernium elé, Kászonit, Káinoki Ádámot (az első alkancellár fiát) és a székely főrend Pettki Dávidot javasolták. A Gubernium is Kászonit teszi a jelöltlista első helyére, és ezek után communicative a rendek elé tárja a jelölést. Azok azonban az uralkodó leiratára hivatkoznak, amely szerint a rendek egésze tesz ajánlást az alkancellár tisztére. A katolikus rendek kitartanak korábbi álláspontjuk mellett, erre a többi felekezetek külön jelölést készítenek az alkancellárságra — tisztán katolikusokból (a kancellár tiszte — Bethlen Miklós perének függőben létével — még nem lévén üresedésben, meg kívánják tartani az előző korszak „református kancellár—katolikus alkancellár" struktúráját), de kihagyva a jelölésből a katolikus rendek és a Gubernium által egyaránt elsőnek jelölt Kászonit. Két jelöltjük azonos a katolikus rendekével: első helyen Káinoki Ádámot, másodikul Pettki Dávidot jelölik — a harmadik helyen az „örökös alkancellárjelölt" Mikola László kerül listájukra. 115 Míg azonban a rendek más 1713. nyári felterjesztései (a kardinális tisztségekre, az üres guberniumi tanácsosságokra) csak 1715 októberében kerülnek a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis elé, az alkancellári tiszt betöltésének ügyét (a kancellária jobb működése érdekében) már 1713. szeptember 23-án tárgyalja a Konferenz. Felségelőterjesztésében egybemossa az országgyűlési kettős jelölést; egyetlen, négy személyt tartalmazó jelöltlistáról beszél, Kászonival az élén. Káinoki Ádám ellen az a kifogása, hogy még nagyon fiatal, Pettki Dávid és Mikola ellen egykori Rákóczi-pártiságuk. így egyértelműen Kászoni Jánost javasolja. Az uralkodó ki is nevezi alkancellárnak. 116 A Gubernium (nagy késéssel értesülve III. Károly döntéséről) 1713 decemberében indítja fel Bécsbe. 117 Közel három évtizeden át látja majd el ezt a tisztet. Közben az arisztokrácia sorába emelkedik (1718 őszén), 118 s ennek megfelelő birtokokat szerez. 119 Pozíciója további erősítésének egy eleméről, guberniumi tanácsosságáról már szóltunk. Más jellegű az a politikai sakkhúzás, amellyel a Hallerekkel keres (és talál) szövetséget. Erdély katolikus arisztokratacsaládjai közül ekkor a Kornisoké a vezető szerep, s Bornemisszának, mint látni fogjuk, a gubernátorral némileg feszült a viszonya. Természetes tehát, hogy a másik (1690 és 1710 között a katolikus főrangúak között
