Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
Sárosi főbiztosi tisztét azonban az ellene indított vizsgálat kezdetekor mással kell betölteni. A tisztséget Nagy Pál nyerte el. A főbiztosság működését 1702 elején új utasítás szabályozta; ez tovább kívánta konszolidálni a szerv munkáját, állandó fungálásra kötelezve a főbiztost, és továbbfejlesztve a főbiztosság írásbeliségét. 463 A Gubernium 1702. február elején részletes instructiót adott ki a főbiztosság területi szervei, a törvényhatósági inspector commissariusok számára. 464 Nagy Pál után még Bethlen Ferenc ismeretes országos főbiztosként (1704). 465 Az adó- és hadellátási igazgatást áttekintve, szembeötlő, hogy a nagy egyéniségek nem a szorosan vett adóigazgatásban, hanem a hadellátás területén, az adó hovafordításának adminisztrációjában jelentkeznek (Bethlen Miklós, Apor, Sárosi János). Sokban hasonló jelenséggel állunk itt szemben, mint a Habsburg Birodalom egész kormányzatában; ott nagy karrierek sorával találkozunk a hadellátás terén, méghozzá a Bethlenékénél lényegesen alacsonyabb indulással (Harruckern, Komornik von Kleinburg). Az az erőfeszítés, amire a Birodalom 17. század végi—18. század eleji háborúinál szükség volt, a legjobb erőket követelte, összbirodalmi és országos szinten egyaránt. Mindaz azonban, amit tevékenységük a szolgáltatások lehető szabályosságában eredményezett, csak nagyon szerényen mérsékelhette a rendkívüli megterhelést. 4. AZ ELLENREFORMÁCIÓ MÁSODIK HULLÁMA: A KATOLIKUS PÜSPÖK ERDÉLYBE JÖVETELÉNEK KÉRDÉSE, A KATOLIKUS PÓTDIPLOMA ÉS A ROMÁN VALLÁSI UNIÓ Az előbbiekben igyekeztünk bemutatni a katolicizmus erdélyi megerősödésének az ország Habsburg-integrációjából következő azon jelenségeit, amelyek az első Habsburg-berendezkedés alapjainak megteremtésével (Diploma Leopoldinum, Alvincziana Resolutio) és a kormányszervek kiépülésével (elsősorban azok felekezeti összetételének alakulásával) kapcsolatosak voltak. 1697-tel kezdődően vannak az ellenreformációs politikának olyan vonásai, amelyek szélesebb körben érintik Erdély felekezeti rendszerét. Az egyik ilyen komplex kérdéskör az erdélyi katolikus püspökség bejövetelének kérdése és az ún. katolikus pótdiploma ügye. A katolikus püspökség ismeretesen megszűnik a szekularizáció után. A Báthoryak részleges katolikus restaurációja során helyreáll, hogy aztán Náprágyi Demeter Erdélyből távoztával ismét eltűnjék, egészen a fejedelmi kor végéig. A 17. század református fejedelmei nem engedik be Erdélybe a püspököt; csak vikáriusa tevékenykedhet ott. 1690 után újra fel kell hogy merüljön a katolikus püspök visszatelepedésének kérdése — ez azonban a legkülönbözőbb módokon sérti az erdélyi vezető elit vagy annak protestáns (elsősorban református) része érdekeit. A protestánsok alappal tarthatnak attól, hogy a püspökségnek a katolikus felekezet léte által indokolt helyreállítása változást hoz a felekezetek pozícióiban — de az egész vezető elitben ott az aggály,
