Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
(nemcsak Erdélyben) most az az irányzat érvényesül, amely a kincstári jövedelmek saját, kamarai kezelését előnyösebbnek tartja a bérleti rendszernél. S míg korábban a bérleti rendszer preferálásának tendenciáját külön is erősítette az a tény, hogy a törökellenes háború még folyik, a karlócai béke megkötése után a Habsburg központi kormányzat már végleges, nemzetközi jogilag is elismert pozícióból kezdhet hozzá Erdély kincstári igazgatása új rendjének kialakításához. Ki lehet küldeni egy olyan kamarai bizottságot, amilyenről az erdélyi vezető elit az előző években még hallani is irtózott. Ez az irtózás sem 17. század végi erdélyi különlegesség; gondoljunk a 16—17. századi magyarországi rendi deklarációkra. Továbbmenve, gondoljunk arra, amit Ottó Hintze a commissariusi intézmény kialakulásáról írt klasszikus cikkében kifejtett, hogy ti. a commissarius az uralkodói akarat, a központi hatalom képviselője a többé-kevésbé rendi jellegű kormányzati szervekkel szemben. Ez nemcsak a Hintze által vizsgált területekre áll; a Habsburg Birodalomra és benne Erdélyre is. Az Udvari Kamara már 1695-ben küld Erdélybe egy kamarai bizottságot, akkor valóban csak tájékozódásra a (legnagyobbrészt bérbe adott) erdélyi kincstári jövedelmekről; vezetője az az Aichpichl udvari kamarai tanácsos, akinek nevével már gyakran találkoztunk az előzőekben. Bizonnyal 1695-i erdélyi útján szerzett ismeretei minősítik udvari kamarai Erdély-szakértővé. 269 E bizottság tájékozódó tevékenységének azonban még nincs közvetlen kormányzati hatása. Az 1699 nyarán kiküldött-Cameratica Commissio funkciója már más. Vezetője, Ludwig Albert Thavonath jelentős magyarországi kincstári igazgatási tapasztalatokkal (s ennek révén bizonnyal a magyar közjognak is komolyabb ismeretével) rendelkezik: 1693-ban alsó-magyarországi kamaragróf. 270 1698-tól a Szepesi Kamara élén áll, 271 elnöki vagy praefectusi ranggal. 272 Thavonath bányaigazgatási múltja és a melléje adott szakemberek (Georg Eckhler udvari kamarai tanácsos — biztosi rangban —, Gregor Fáschl felső-ausztriai bányabíró és ércpróbáló, és végül Dávid Dániel Deada Selmecbányái obequitator 273 ) csoportjának szakmai összetétele (csak az egy Eckhler nem kifejezetten bányaügyi szakember közülük) kifelé valószínűsítik a bizottság kiküldésének (1699. június 30-i) instructiójában 274 bevallott célját: az erdélyi nemesfém-, higanytermelés és pénzverésügy megvizsgálását. Thavonathnak a formák betartásával kellett megkezdenie erdélyi tevékenységét: előbb a Guberniummal és a főhadiparancsnokkal kellett érintkezésbe lépnie, majd Apor kincstartóval kellett tárgyalnia az erdélyi aranybányászatról, -mosásról és -váltásról, valamint a higany termelésről. Utasítása azonban Thavonath figyelmébe ajánlotta az akkor katonaorvosként Erdélyben működő kiváló természettudóst, Köleséri Sámuelt, aki az Udvari Kamara értesülése szerint rendkívüli szorgalommal, hosszú évek munkájával mindent feltárt, amit e tárgyban tudni kell. Ezek után a bizottságnak (Köleséri részvételével tartott helyszíni kiszállásokon) fel kellett mérnie az arany- és higanybánya-művelés és a bányához tartozó szolgálatok rendjét, a várható jövedelmeket és a szükséges beruházások (kohó- vagy zúzóművek) költségeit, el kellett végeznie az ércpróbákat (Fáschl), és fel kellett térképeznie a bányákat (Deada). Új ércbányákat is kellett feltárnia és megnyitnia (a kincstartótól igényelve erre a pénzt). Meg kellett vizsgálnia, hogy az
