Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
uralkodótól a Kancelláriára megküldött memorialisok intézésére vonatkozó követeléseket ismétli meg (ezek előtt a Guberniumhoz küldendők le véleménynyilvánításra; ha a Gubernium és a Kancellária véleménye egyező, az utóbbi azonnal felségelőterjesztést tehet, ellenkező esetben újra keresse meg a Guberniumot, s csak a nézetkülönbségek áthidalhatatlansága esetén terjessze mindkét álláspontot az uralkodó elé). 196 Annak azonban nincs nyoma, hogy akár a Kancellária összeállításában, akár az 1698. máricus 4-i határozatban szereplő kérdésekről Ministerialkonferenz-i állásfoglalás vagy uralkodói döntés született volna. Amikor 1698. április 3-án Kinsky csak a három erdélyi főtisztségviselővel tart konferenciát (Szentkereszti tollvivőként van jelen) az Erdélyi Udvari Kancellária és az Erdélyben működő kancellária viszonyáról, ezek a kérdések fel sem merülnek; helyettük olyan kevésbé jelentős ügyviteli kérdésekről van szó, mint levéltár létesítése mindkét kancelláriánál, királyi könyvek vezetése (ez kerüli meg azt a Csáky instructiójában szereplő követelést, hogy az adományleveleket az Erdélyben működő kancellár is írja alá), másolatok leküldése az Erdélyi Udvari Kancelláriáról a Gubernium kancelláriájának az előbbihez küldött rendeletekről, az Erdélyben kallódó fejedelemség kori királyi könyvek s az erdélyi közjövedelmekre vonatkozó irományok összegyűjtése, továbbá a főtisztségviselők, törvényhatósági főtisztek és a román püspök által kinevezésükkor fizetendő taxák és más illetékek ügyei (ezenkívül a román vallási unió kérdése). 197 Az érdemi kérdésekben nincs állásfoglalás — lehetséges, hogy ezek felvetésének hiábavalóságáról a három erdélyi főtiszt Kinskyvel folytatott félhivatalos megbeszélésein győződött meg. Bethlen Miklós jó egy évvel később, Kinsky halála után, 1699. április 19-én mintegy a korábbi állapot fennmaradását konstatálva írja az Erdélyi Udvari Kancelláriának: „Most válik el a Felséghes Udvarban, hogy ha ez a mi Cancelláriánk ugyan Cancellaria lészen-é, avagy Semi-Cancellária, id est sub Cautela quasi et praesidio Conferentiarum, a' mint a' Szegény Idvezült jó Urunk Khinski Uram idejében volt." Bethlen úgy látja: a katolikusok nem akarják, hogy a szerv valóban kancellária legyen. 198 Állítása annyiban igaz lehet, hogy az ellenreformáció érdekei előmozdításának nem használt a vegyes felekezeti összetételű Kancellária nyilvánossága. Végül is azonban az Erdélyi Udvari Kancellária önálló szervként működik tovább, más kancelláriáknak alá nem vetve. 199 A Kancellária működését a további években többfelől érik impulzusok. Tán meglepő módon, de a dolgok logikájából következően éppen a Birodalom központi kormányzata erősíti az Erdélyi Udvari Kancellária helyzetét. I. Lipót 1701. március 2-án úgy rendelkezik, hogy a Kancellária munkája jobb rendjének és nagyobb gyorsaságának érdekében minden felérkező iromány, memorialis hozzá küldendő, az azonban a vallásügyben és a Diploma Leopoldinumban megjelölt tisztségek ügyében nem expediálhat ezek Ministerialkonferenz-i megvitatása és az annak alapján történt felségelőterjesztés nyomán kelt uralkodói döntés előtt. A Kancellária jelentse tehát Harrach főudvarmesternek, a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis elnökének, ha a Konferenz elé tartozó ügy került hozzá, hogy az össze tudja hívni a konferenciát. 200 Mint azt már a Ministerialkonferenz in rebus
