Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben

papok adózásának rendje is (a másutt lakó román papokra ez nem érvényes). Ugyancsak a szász natióéba számítson a királyföldi kereskedők adója (a görögöké, örményeké, zsidóké nem). Az adó országgyűlési kivetésekor előbb a magyar és szász natio portáin kívüli adózókra történjék kivetés, s azután a 2425 portára. Az adóügyi accorda tartalmazta a szökött jobbágyoknak a magyar és székely, ill. a szász natio közti kölcsönös kiadására való megállapodást, lévén ez az adóalap fő kérdése.

43 Az accordát kiegészítették azzal, hogy mihelyt a partiumi Kővárvidék ismét Erdélyhez adózik, s ezzel a portaszám emelkedik, vagy más alkalom nyílik az adó könnyítésére, ezt a 2425 kapu kiegészítésére használják fel úgy, hogy a könnyítésből a szászok is részesüljenek.

44 A megegyezés az adott pillanatban reális volt; a szász tisztségviselők aznap tanúsítványt adtak róla, hogy igényeik ki vannak elégítve, s kérték I. Lipóttól a megegyezés jóváhagyását.

45 Más, súlyosabb volt a helyzet a vallásügyi viták esetében. Ezekre előbb szintén az 1692. március—áprilisi országgyűlésen keresik a megoldást. A katolikus rendek 1692. március 22-én összegezik először követeléseiket: 1. Lehessen püspökük, ahogy a bevett és be nem vett felekezeteknek.

46 2. Alsó és felső iskolákat ők is szabadon tarthassanak, mint a többi felekezetek. 3. A katolikus egyházi személyeknek a más felekezetekéihez hasonló szabadságaik és jövedelmeik legyenek. Ezt a követelést részben megismétli a 4. pont, katolikus egyházi és világi személyeknek más felekezetek tagjaihoz hasonló szabadságot igényelve. 5. Ahol egy helységben több templom van, egyenlően osszák el őket, vagy egyet adjanak vissza nekik; ahol csak egy templom van, legyen joguk építeni. 6. A korábban Erdélyben működött szerzetesrendek telepedhessenek vissza Erdélybe. A követelések közül az !.., az 5. és a 6. pontban foglaltak tűnnek legveszélyesebbnek a rendek protestáns többsége és a legnagyobbrészt református vezető elit számára.

47 A protestáns rendek (1692. március 23-án) Veterani főhadiparancsnokhoz, az országgyűlés királyi biztosához fordulnak kérdéssel: szabadon és biztonságban beszélhetnek-e a vallásügyben. (El kívánják kerülni ti., hogy vallásügyi fellépésüket rebelliónak magyarázzák.) A halála után az erdélyi protestáns vezető elit által, tárgyalóképessége miatt sokszor visszasírt Veterani 1692. március 24-én megnyugtatja őket: a három protestáns felekezet szabadságait a Diploma Leopoldinum biztosítja, minden felekezet viheti ügyeit (kellő mérséklettel). Felvilágosítást kér: honnan származnak a félelmeiket felkeltő rémhírek? Egyben jelzi azt is, hogy helyes volna mielőbb előlépni a vallásügyben. Erre másnap a rendek összessége jelenti be Veteraninak (előzőleg kimagyarázkodva, hogy a protestáns rendek félelmeinek nem a főhadiparancsnok vagy hadai az okozói): a rossz hangulat oka az, hogy a nép között hír terjedt el a templomok elvételéről, egyes katolikus rendek fenyegetőznek is, hogy akár megegyeznek velük, akár nem, mindenképpen véghezviszik terveiket, Vízkeleti (jezsuita) pedig nyilvános istentiszteleten szidalmazza a protestánsok világi nagyjait. Veterani 1692. március 26-án csak szóban, a Guberniumnak ad választ; ennek tartalmára csak onnan lehet következtetni (nyilván a megegyezés sürgetése volt), hogy a protestáns rendek még aznap felszólítják a katolikus rendeket annak közlésére: mit tartanak sérelmesnek magukra nézve a Diploma Leopoldinumban? A katolikus rendek (1692. március 27.) lényegében megismétlik