Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre

szedni. A bizottság arra szólította fel, hogy erről alkotott véleményét bővebben fejtse ki. A kettős bizottságnak ez a sokat ígérő ércbányaügyi tevékenysége ezzel meg is szakad, hogy a további 23 évben ne is találkozzunk vele. Haan rövidesen meghal, nem sokkal utána Kropff is — ez is hozzájárulhat a fonal elvesztéséhez, amelyet többé nem is sikerül megtalálni. Az Erdélyben oly fontos sóbányászat ügyében a bizottság teljes érdektelenséget tanúsított. Csak sócsempészeti ügyekkel foglalkozott, egy ízben (1724. szeptember 14.). Egyetlen esetben (1725. március 16-án) tárgyalt a szerv erdélyi kénbányászati ügyet. Az akkori erdélyi kamarai igazgató, Viechter 1725. február 8-án arról tett jelentést, hogy a háromszéki kénbányában több száz mázsa kénkészlet halmozódott fel, az Erdélyben állomásozó katonaság évi szükséglete pedig legfeljebb 16 mázsa. A bizottság arra utasította Viechtert, hogy a főhadiparancsnokkal tárgyalja meg: hogy lehetne a ként elszállítani vagy eladni, s aszerint rendezzék el a kénbányászat ügyét — de a Haditanáccsal is fnegvitatandónak tartotta az ügyet. A harmincadjövedelmek ugyan aránytalanul kisebb részét alkották az erdélyi kincstári jövedelmeknek, mint a só- vagy fémbánya-, ill. pénzverési jövedelmek, de jelentékteleneknek azért nem voltak mondhatók. így meglepő az, hogy ez a kérdés is alig foglalkoztatta a bizottságot. Haan és Steinville már említett 1719. tavaszi összetűzése mellett (a Mavrocordat-féle borszállítás ügyében) csak néhány ízben találkozunk ezzel a kérdéskörrel a jegyzőkönyvekben. Az 1719. június 30-i ülés, amely a Mavrocordat-borszállítás ügyével is foglalkozott, megvitatta Haannak azt a jelentését is, amely mellett az felterjesztette az erdélyi harmincadhivatalok instructióját, azzal a toldalékkal, hogy előbb (Steinville-lel való megállapodás alapján) eltiltották a havasalföldi és moldvai borok behozatalát Erdélybe, majd (a rendes és rendkívüli vám megfizetése mellett) újra megengedték. A Török Birodalomból Olténiába, a pozsareváci békét követő kereskedelmi szerződés értelmében 3%-os vámmal lehetett bevinni a bort, onnan Erdélybe azonban csak az említett rendes és rendkívüli vámmal. (E rendelkezést azonban egyelőre titokban tartották.) A bizottság a harmincadinstructiót a commercium-ügyekben tartandó konferencia elé utalta, a havasalföldi—moldvai borbehozatal korlátozására tett javaslatot pedig jóváhagyta. Két év elteltével került újabb harmincadügy a Subdelegatio elé: a Török Birodalom kereskedői által Habsburg-területre behozott, majd eladatlanul visszavitt áruk harmincada visszatérítésének ügye. A bizottság (1721. augusztus 30-i határozatával) különbséget tett azon áruk között, amelyeket török birodalmi kereskedők a Habsburg Birodalom különböző országaiba hoztak be, s azok között, amelyeket csak bizonyos országos vásárokra hoztak. Az előbbiek esetében a 3% vámot megkülönböztetés nélkül megfizetendőnek tartotta, a második esetben lehetőnek tartotta a behozatalkor fizetett vám visszatérítését. 1733. szeptember 3-án egy rutinügy kerül a bizottság elé: a marhák vámja az Erdély—Olténia forgalomban. Csak 1738—1740-ben került újból nagyobb súlyú harmincadügy a bizottsághoz: az ifjabb Neffzer (Jacob Benedict udvari kamarai titkár) vám- és harmincadigazgatóságának ügye.