Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre
szerint taxaként évi 200 pisetum arany fizetésére kellene őket kötelezni, s ha ez sem lenne megoldás, ki kellene űzni őket a bányákból, s helyükbe szabad német bányászokat telepíteni. De legalábbis meg kellene akadályozni visszaéléseiket. Továbbá gondot okoz az, hogy Tresztia a Gyulay családé volt, s az most visszaköveteli a helységet s a bányákat. Haan szerint csak az utóbbi követelésnek nem volt alapja, mégis azt javasolta, hogy a falu és a bányák a kincstárnak tartandók meg, a Gyulay családnak pedig az akkor a kincstár kezébe visszakerült dévai uradalomból juttatandó azzal egyenértékű rész. A bizottság Tresztia kérdésében úgy határozott, hogy Haan folytassa az ottani bányaművelést, a bányászok kihágásait azonban az addiginál nagyobb szigorral büntesse. Annak se látta akadályát, hogy a bányába német bányászokat telepítsenek. A Gyulay családot Haan a fiscalis director útján szólítsa fel productióra, s az tegyen jelentést (Tresztia értékét is jelezve). Nagyágon 80 — folytatta Haan — ólom- és aranybánya működik. Az országos kincstári igazgatás vezetője jelezte, hogy Kropffal 1721 nyarán vizsgálatot fog ott tartani, s ahhoz képest teszi meg a szükséges intézkedéseket. A bizottság helyeselte a vizsgálat tartását, s annak eredményétől tette függővé a további lépéseket. A csegezi rézbányát Kropff 1719 óta műveltette, majd le kellett állítania. Haan szerint profitábilis volna a müvelés, s Erdélyben akkor különben se működött rézbánya. Ha az jól működnék — érvelt —, lehetne oda tapasztalt kohómestereket, szénégetőket stb. toborozni. Kropffnak azonban mindenképpen járna valami jutalom fáradozásáért. A bizottság helyesnek látta volna, hogy Haan Kropffal együtt szemlélje meg a bányát, s ha a műveltetés előnyös a fiscus számára, vegye kincstári kezelésbe, s tegyen jelentést az eredményről, a munkaerő- és egyéb szükségletekről. Kropffnak egyelőre csak ígértek jutalmat. Kapnikbánya ólom-, ezüst- és aranybányái esetében a bányamüveléshez szükséges erdőhasználatnál mutatkoztak a bajok. Ezt a bányát ún. verkesek művelték, Kövér uradalma pedig a Teleki család kezén volt. Haan a bányajog rendelkezéseire hivatkozva már figyelmeztette a Teleki családot, hogy ne ellenezze a bányászathoz szükséges erdőhasználatot. A verkesek pedig, jogvédelmet szerzendő, 1 bányarészt, jó állapotban lévő bányákból, előnyös feltételek mellett, felajánlottak a kincstárnak. Haan, a bányászok biztatására, ideiglenesen átveendőnek tartaná ezt a bányarészt (az szükség esetén gyorsan eladható lenne). Új „Gewerckschaft"-ot is állíttatna fel Kapnikon, 3-4 ezer forint hitelt biztosítva e célra a verkeseknek. A bizottság helyeselte, hogy Haan átveszi a felkínált bányarészt. Jelentésre kötelezte az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjét, ha a Teleki család tovább akadékoskodnék. Lehetőnek tartotta a 300-400 forint hitelt az új bánya számára. Királybánya, 81 amely a fejedelmi korban jelentős bányahely volt, a háborús időkben azonban leállt, Haan jelentése szerint a kincstár számára müveltetendő volna, lévén elég víz és erdő, s zúzóműveket is lehetvén ott építeni. A legfontosabb azonban az volna, hogy az ottani lakosok kiváltságokat kapjanak. A bizottság, az eredmény reményében, folytathatónak tartotta az ottani bányászatot, s kiváltságok adásának se látta akadályát. Arra utasította tehát Haant, hogy készítse el a
