Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

búzában van kivetve, és árát sokkal a tényleges ár alatt számolják el, a subsidium többre megy 150 ezer forintnál; ezenkívül kivetettek az ország rendes és rendkívüli szükségeire s az ún. ingyen krajcárra 150 ezer forintot, s a 28 865 forint 30 krajcár előző évi adóhátralékot is. Ezt a (reális számítással az 1 millió forintot is meghaladó) összeget kivetették ugyan, de (tekintettel az adózók helyzetére) könnyítést kértek belőle. Az 1738. június 4-i Konferenz-ülés elutasította ezt a kérést. 1739 elején a Gubernium, tekintettel a pestisjárványra (s szóvá téve az adóztatással kapcsolatos egyéb bajokat is — katonatisztek visszaélései az adó végrehajtásánál, a katonaság és a polgári szervek közti computusnak évek óta való elmaradása, a zalatnai uradalomnak a kincstár általi önkényes kivétele a természetbeniek szolgáltatása alól stb.) azt kéri, hogy ha nem is csökkentik az ország adóját, legalább helyzetéhez mérten állapítsák meg, különben megjelenik Erdélynek ezekben az évtizedekben állandó kísérő réme: a profugium. Az 1739. február 22-i Konferenz-ülés azonban teljesíthetetlennek tartja ezt az igényt — csak a jövőre ígér könnyítést, amennyiben lehetséges. (Uo. 1739:29.) A Gubernium 1739 szeptemberében (a szokásos confluxusra) egybegyűjtve a törvényhatóságok főtisztjeit és követeit, 430 ezer forint adót repartiál. Ezt a gyűlés azzal vállalja, hogy a természetbeni szolgáltatások ebbe számítandók bele, s a 430 ezer forinton túli szükségleteket más királyi jövedelmekből kell pótolni. A rendek azt kérték, hogy csak annyi katonaságot hagyjanak Erdélyben, amennyinek ellátására ez az adóösszeg elég. A török háború alatt gyakorlatilag hatályon kívül helyezett katonai regulamentum újbóli betartását kérik, a computusok haladéktalan újrakezdését (immár másodszor sürgetik ez évben), a korrupt katonatisztek által követelt discretiók eltörlését (e kérdéssel másutt foglalkozunk részletesen), az Erdélyben a szükséges mértéken túl telelő ezredeknek jutó ingyen krajcár és salgamum visszatérítését, s az 1739-ben a hadélelmezési raktárakba szállított búza és zab árának (ha nem is a piaci, de legalább a regulamentáris árnak) a korábbi ígéretek szerinti megtérítését. A Konferenz 1740. január 10-i ülésén nem sok megértést tanúsított a háború, pestis- és állatjárvány sújtotta országgal szemben. Adóját 537 806 forint 30 krajcárban állapította meg (ezt a rendekkel való megegyezés alapján kell megszavaztatni — mondotta ki), s a Guberniumot utasíttatta volna, hogy a jövőben a téli hadellátásra való előlegezésben a főhadiparancsnokkal közösen járjon el. Az Erdélyben állomásozó hadak létszámát az adott körülmények között nem tartotta csökkenthetőnek (különös ellentmondásban azzal a ténnyel, hogy a dicstelen török háborúnak már vége volt), csak a nyári időszakra nem hagyott volna nagyobb létszámú katonaságot Erdélyben. A katonai regulamentum betartását azért szükségesnek látta, ugyanúgy, mint a computus tartását, visszafizettette volna a mérték felett Erdélyben telelő ezredeknek jutó salgamum árát és az ingyen krajcárt, megadatta volna az Erdély által 1739-ben szolgáltatott búza és zab árát. III. Károly, aki 1721 után ismét puszta „piacet"-jeit vezette rá a konferencia adóügyi határozataira, most jónak látta hangsúlyozni, hogy az ez évi adómegállapításnak nem lehetnek következményei a jövőre, és a katonaságnak a regulamentummal ellentétes húzás-vonásai eltiltandók. (Uo. 1740:16.) Az adót az 1740-i országgyűlés valóban kénytelen 537806 RFt 30 kr-ban megállapítani. (Uo. 1740:122.) Jegyezzünk meg itt valamit. Erdély adójának nem az országgyűlésen (előzetes — gyakorlatilag formai — alkudozással vagy anélkül) megszavazott mennyiség adja a tényleges összegét. Ehhez még hozzájárul az ún. deperdita (a katonaság számára szolgáltatandó termékek regulamentáris és piaci ára közötti értékkülönbség). Hozzájárul még az ún. ingyen krajcár összege, amelyet (egy ismertetett adat alapján) évi 50—100 ezer forintra tehetünk. S ide számitandók még a katonatisztek által (néha altisztek által is) követelt és ki is csikart ún. discretiók, a lakosság ingyen „kedveskedése" a beszállásoltaknak. Ennek összegét nehéz kiszámítani (annál is inkább, mert ez a teher egyenlőtlenül oszlik el), méreteiről azonban némi képet adhat az, hogy a Gubernium 1737-ben 59460 forintot ajánlott fel ennek mintegy „megváltására"; a discretiók terhe ennél nyilván sokkal több lehetett. Úgy hisszük, hogy Erdélynek békeidőben évi 550 ezer forint körül mozgó adójához bízvást hozzászámíthatunk még 250 ezer forintot, háború idején legalábbis arányosan többet (a regulamentum tényleges hatályon kívül helyezése pl. rendkívül sokat nyomhatott a latban). Erdélynek — gazdasági elmaradottságához képest — aránytalan adóztatása, amely az 1680-as évek derekán kezdődött, 1711 után is folytatódott. S ez az adóztatás nemcsak a Habsburg Birodalom lajtántúli részének adóztatásához képest volt aránytalanul súlyos, de még Magyarországéhoz képest is. 312 A magyarázat talán Savoyai Jenőnek, a haditanács elnökének a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicisban viselt elnöki funkciója. 313 EK:AG 1720:57.