F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

III. Az Országos Honvédelmi Bizottmány, 1848. szeptember 21. (október 8.)—1849. április 19.

Pulszky Ferenc (kereskedési miniszter, kereskedési államtitkár, külügy), Lónyay Gábor (kultusz, őt Szemere óhajtotta nagyon) stb. A személyi kifogások részben Kossuth ellen is irányultak. Szemere például Nyárytól azt várta volna, hogy mérsékelje az egyébként általa is zseniálisnak tartott Kossuth elsődlegességét a bizottmányban. Nyáry azonban erre miniszterként nem volt hajlandó.

67 Végül is minisztérium alakítására ezúttal sem került sor. A szervezési kísérlet lezárása Kossuth november 28-i rendelete, amellyel a bizottmány tagjai között felosztotta a teendőket, hasonlóan a november 4-ihez.

68 E rendeletben foglaltak szerint a következő referenciákat hozta létre Kossuth, s a következő személyeket kérte fel ezek ellátására: Madarász László a rendőri és postaügyeket; Nyáry Pál a polgári közigazgatást, valamint a had ruházatát és élelmezését felügyelte; Szemere Bertalan az igazságügy élére került. Pulszky Ferenc vállalta magára az ipar-, kereskedés- és közgazdászati ügyeket, kivéve a postaügyet, a harmincadügyet. Utóbbi teljesen a Pénzügyminisztérium hatáskörébe került az addigi megosztott helyzettel ellentétben. A vámszabályzat elveinek meghatározása azonban továbbra is a kereskedelmi minisztérium feladata maradt. A tagok a maguk területén szervezési és személyzeti kérdésben önállóan dönthettek, de miután az egyes referenciákban a Honvédelmi Bizottmányt képviselték, a kiadványok továbbra is a bizottmány nevében keltek. A beérkező iratokat az elnöki irodából küldték szét a tagokhoz, amelyek elintézéséről a rendszeres vasárnapi „relationalis" ülésen tettek jelentést. A politikai jellegű ügyeket előzetesen a bizottmány elé kellett terjeszteniük. Az elnök Kossuth lényegében minden ügybe betekinthetett, a fontosabb ügyeket amúgy is ő maga intézte el, az illető szakreferenset megelőzve. A vég nélküli együttes üléseknek ezúttal vége szakadt, de az elnök a tagok kívánságára a vasárnapi ülésen kívül is összehívhatta őket.

69 A minisztériummá való átszervezés tehát nem, csak a teendők felosztása jött létre. A felosztás ellenére nem minden referens látta el munkakörét, vagyis lényegében továbbra is megmaradt a bizottmányban az elnökcentrikus ügyintézés.

70 67 Szemere e kérdésről Nyáryhoz, 1848. nov. 26. KLÖM XIII. 510—511. „Eddig nem alakulhatni, nagy belső gyengeségre mutat. Nem keresem az okát, hanem következményeiről elmélkedem a közre nézve, a közönség már nem nyugtalan, de félénk. Azonban a bizottmány a jelen állapotában sem maradhat. Ez dictatura egy részről, másrészről zavar s ellenkezője az egységnek és erélynek. Többen vagyunk, kik abban részt venni nem fogunk, mert midőn az elnök és bizottmány kettészakadt, e testületnek egyik része életét vesztette." „Én Kossuthot dictatornak és igy kormányzónak nem akarnám, de hogy genie, az igaz, de hogy kormányzatban sok hasznos tulajdonai vannak, az is igaz, melyeket csak korlátolni, mérsékelni kell." 68 Érdemes megemlíteni, hogy Kossuth levele Beöthyhez, amelyben újabb kombinációról beszél, és amelyben felkéri őt is, nov. 30-ról kelt. A KLÖM XIII. 592., ugyan nov. 26-ról keltezi, de mi értelme lett volna a későbbi elküldésnek a nov. 28-i rendelet után? Itt talán Kossuth egy későbbi próbálkozásáról van szó. 69 KLÖM XIII. 572—573. 70 A történeti irodalom jó része megtörténtnek tekinti az átszervezést. Különösen Ember 1952. 226.: „A Bizottmány működése így hasonlóbb lett a korábbi minisztériuméhoz. A tárcák vezetésével