F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
II. Batthyány Lajos miniszterelnöksége (az első magyar felelős minisztérium),1848. április 11.—szeptember 11.
Az osztrák minisztérium időközben két alkalommal is igyekezett rávenni az uralkodót arra, hogy a nádoron keresztül érje el a magyarok válaszának kieszközlését, hajlandóságának megnyerését. A szeptember 18-i és 21-i minisztertanácsi határozatok arról tanúskodnak, hogy a bécsi minisztérium komolyan aggódott a helyzet Jellasics okozta elmérgesedése miatt. A birodalmi vezetés érvényesítésére irányuló törekvéseinek sikerét féltette a véres polgárháború kiteljesedésétől, illetve úgy vélte, hogy az eddigiek elégségesek a magyarok megfélemlítésére. Amint erre Károlyi Árpád utal, a bécsi minisztérium nem volt beavatva az udvar azon terveibe, amelyek a magyar áprilisi törvények teljes felszámolását tűzték ki célul. Különösen nehéz lett az osztrák minisztérium számára a helyzet tervei megvalósítására szeptember 19-e után. E napon történt ugyanis, hogy a bécsi parlament megtagadta a magyar országgyűlési küldöttség fogadását, amely e fórum előtt kívánt tárgyalni a két kormányzat közötti nézeteltérésekről, s híveket toborozni Jellasics megfékezésére. 74 A forradalmi hangulatú Bécsben a minisztérium 21-én ismét az uralkodóhoz fordult, kérve, hogy vessen véget a fegyveres harcnak, biztosítsa a fegyverszünet alapfeltételeit, amelyben tárgyalások folyhatnak a két fél, s idővel a két minisztérium között. Eszközül Esterházy Pált ajánlotta, akinek lemondását a király akkor még nem fogadta el. A magyar miniszter feladata lett volna a magyarokat (!) a vérontásról lebeszélni; a magyar had-, pénz- és kereskedelmi minisztereket Bécsbe rendelni a birodalmi közös vezetés teendőinek tanulmányozására. 75 Az uralkodó nem fogadta el ezt a javaslatot. Végeredményben az osztrák minisztérium és a nádor együttes akciója következtében bízzák majd meg gr. Lamberget királyi biztosként a magyar—horvát viszály elsimításával. A közös összbirodalmi kormány kérdésében ezúttal több lépés nem történt. A magyar országgyűlés szeptember 24-i ülésén döntött az osztrák emlékiratra való válaszadás problémájában. Vita nem volt. A képviselőház rövid határozatot fogadott el, miután korábban áttanulmányozta a kinyomtatott emlékirat szövegét: a minisztériumok közötti tárgyalásokra az ellenségnek az országból való kiparancsolása előtt nem kerülhet sor; a magyar minisztériumot utasítja az 1848-as törvények szerinti magatartásra, azaz az önálló felelős kormányzásra. 76 74 Erről lásd Károlyi 1932. I. 77—79. 75 ÖStA MR-Prot. 1848. szept. 18. fol. 380.; ÖStA MR-Akten 1848:2093. szept. 19., 1848:2151. szept. 21. Utóbbi aktára legelöl ráírták: nicht absolvirt. Szept. 23-i kelettel a király átküldette tanulmányozás céljából Wessenberg miniszterelnök és külügyminiszterhez, akinek elnöklete alatt kívánta a minisztérium a megbeszéléseket lefolytatni. Esterházyt az udvar már nem akarta felhasználni. Közli: Károlyi 1932. II. 26—29. 76 Közlöny, 1848. szept. 26.; Beér—Csizmadia 250. A szept. 11-i ülésen már esett szó az emlékiratra adandó válaszról. Tanulmányozásra kiadták egy választmánynak, s elhatározták, hogy egy Európa népeihez intézendő kiáltványban adja tudtára a magyar nép az igazát. Több ilyen is született, egyet dec. 6-án közöltek is: Közlöny, 1848. Az országgyűlés ezek tárgyalásával nem foglalkozott, valószínűleg nem is tették közzé. Beér—Csizmadia 689—703. Az egész kérdéshez lásd Károlyi 1932. I. 77—87.
