F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
XIV. Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium
3. ÜGYVITEL, HIVATALI ELHELYEZKEDÉS Ügyviteli utasításról, szabályokról, ezek betartásáról tulajdonképpen csak 1848ban beszélhetünk, amikor a minisztérium rendezett körülmények között dolgozott. Széchenyi István minisztersége idején — az egyes alkalmazottak felelősségének hangsúlyozott érvényesülése mellett—elsődlegesen a miniszter kezében központosított ügyintézés folyt. Zichy államtitkár fő munkaterülete a kebelbéli ügyekben adott volt, a többi érdemi ügy a végső elintézést Széchenyitől kapta. 66 Az osztályvezetőktől átvett elintézett ügyekre az államtitkár rávezette egyező vagy eltérő véleményét, de az ügy mindenképpen a miniszter elé került aláírásra; egyező vélemények esetén már letisztázva, eltérő vélemények esetén döntésre. Csak a miniszterrel való személyes vagy írásbeli véleménycserét követően, a miniszteri döntés után kerülhetett a problematikus tárgy a kiadói hivatalba, letisztázásra. Az államtitkár nem az ügyek érdemi alakulására, hanem azok pontos adminisztrációjára ügyelt fel az egyes osztályok, valamint a segédhivatalok tekintetében. A miniszteri, államtitkári iroda a kebelbéli osztály felett közvetlen felügyelettel bírt, de csak ezek fölött. Az iratokat az iktatóban központilag iktatták. 1848-ban a fennmaradt iktatói ívek szerint — legalábbis a kezdeti hónapokban — a számokat ötvenenként vagy százanként elosztották az osztályok között, amelyek ezek mellett a számok mellett a legtöbb esetben nem tüntettek fel osztályiktatói számokat; pl. a középítészeti osztály, a közlekedési osztály. A kebelbéli, a kőút- és hídépítési osztály használt osztályiktatói számokat is; a kebelbélinek fenn is maradt a jegyzőkönyve. Az elnöki iratokat egészen külön iktatták. A debreceni tartózkodás idején január—májusban oly kevés — mintegy 500 — ügyet intézett a megcsappant létszámú és tevékenységű minisztérium, hogy nem osztották fel a számkeretet, hanem osztályra való tekintet nélkül iktatták az iratokat, a könyvben ceruzával megjelölve, hogy melyik osztály tárgykörébe tartozik. 1849. júniustól, Csány minisztersége, illetve Kovács Lajos adminisztratív irányítása idején újra megnőtt a forgalom, újra beindult a központi iktatás, s az igazgatási osztályok — kivéve a kebelbélit, vasútit — külön is iktatták irataikat. A kebelbéli és vasúti osztály iratain a központi számok mellett elnöki iktatói számok találhatók igen sok esetben. Ezt 1848-as előzmények magyarázzák: a miniszteri, államtitkári iroda, a kebelbéli, közlekedési osztály vezetője egy személy volt, s maga az irattár is együtt lajstromozta az iratokat; 1848-ban a kebelbélit és közlekedésit (a kebelbéli iratok a közlekedési osztálybeli anyagban vannak, lajstromkönyvük közös), 1849-ben az elnökit, a kebelbélit és a vasútit (lajstromkönyvük is közös). A technikai osztályok megmaradt irataik szerint 66 Spira 1964.145—146. szerint Széchenyi éppen nem bánta, ha az ügyeket nélküle intézték, „csak" a végső elintézést óhajtotta látni. Elsősorban Kovács Lajos volt az, akinek ügyintézésében megbízott, és — a többi miniszterrel ellentétben — végső soron ő és nem államtitkára látta utoljára az ügyeket.
