F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

XII. Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium

s 4. KERESKEDELMI ÉS VÁMÜGYEK, 1848—1849 A kereskedelem és a vámprobléma a régi sérelmek közé tartozott a magyar kereskedelmi árucikkek, nyerstermékek és a Magyarországba áramló osztrák, illetve külföldi cikkek Magyarország számára előnytelen vámszabályzata miatt. A kérdés erősen összefüggött az önálló állami léttel, mivel ennek el nem ismerése, illetve korlátozása gátolta a szabad kereskedelem és közvetve a saját magyar ipar, következményeiben a tőkés- és munkásosztály kifejlődését. A vámkérdés a közösügyi tárgyalások napirendjén is szerepelt a közös vámhatár adminisztrációjának szétválasztása, a megelőző korszakra vonatkozó elszámolások és az iratanyag kiadása, valamint az új vámszabályzati megállapodás szükségessége miatt. Az 1848-i törvények szentesítésével, amelyek papíron lehetővé tették Magyarország önálló adminisztrációját, meg kellett volna történnie azon körülmény elismerésének is, hogy Magyarország maga szabja meg vámtarifáit, a határon át forgatható áruk körét, valamint képviseltetheti magát külföldön kereskedelmi ügynökei által, akiknek elsődleges feladata az lett volna, hogy olyan szerződéseket kössenek — az osztrák konzulok nélkül —, amelyek Magyarország kereskedelempolitikai szempontjaiból előnyösek. Eddig Ausztria nemhogy Magyarország azon jogát nem vette figyelembe, hogy maga köthessen kereskedelmi szerződéseket a külfölddel, hanem még a külföldi áruk behozatala elé is akadályt gördített. A helytartótanács kereskedelmi osztályának anyagában, amely ezekkel az ügyekkel foglalkozott, találunk ugyan külföldi szerződésekre, külföldi ügynökökre és árukra vonatkozó bejegyzéseket, de ezek általában igen csekély jelentőségű ügyek voltak, így pl. az osztrák udvari szervek csupán kihirdetés céljából közölték a létrejött szerződéseket, a kinevezett osztrák ügyvivők nevét. Számos olyan kérvényt intézett el a helytartótanács, amelyben elsősorban főrangúak, tehetősek tiltott külföldi áruk (bor, sajt, csipke, luxuscikkek) behozataláért folyamodtak.

21 A helytartótanácsi ismertető leltár értékelése szerint: „A külkereskedelem terén az ügyosztály működése jórészt arra korlátozódott, hogy az uralkodó ilyen irányú rendelkezéseit, értesítéseit a megyék, városok tudomására hozza s érdeklődésére felvilágosítással szolgáljon egyes kérdésekben."

22 Magyarországnak 1848 nyarán hirtelenjében sürgősen szüksége lett volna önálló külügyi képviseletre, amelynek kiépítésére addig nem volt módja. A magyar minisztertanács a helytartótanácsi hagyományok alapján 1848. június 6-án a kereskedelmi minisztérium kötelességévé tette, hogy konzulátusokat állíttasson fel elsősorban a déli és keleti szomszédos államokban. A költségvetés ugyané minisztériumnál fél évre 20 000 Ft-ot irányzott elő az e téren felmerülő költségekre. 21 Konkrétan pl. a helytartótanácsi kereskedelmi osztály, 1845-ös 13. kfő, 13. tétele: az Elbán való hajózásra vonatkozó pótlólagos szerződés kihirdetéséről; 1847-es 13. kfő, 9. tétele: véleménykérés a török birodalommal kötendő kereskedelmi szerződéssel kapcsolatban. Több ilyen ügy e két évből nem is található, a konzulok személyéről pedig egy sem. 22 Felhő—Vörös 249.