F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

X. Honvédelmi Minisztérium, hadügyminisztérium

án kezdték el. Az új had ügyészeket az ONHT, a miniszterelnök nevezte ki, s igen nagy számban helyezték el őket a honvédseregnél. 84 Lényeges szervezeti változások 1848 őszétől történtek a hadügyi igazságügy vonalán is. Katonanevelési, összeírási és toborzási osztály. Mészáros rögtön megérkezése után megszervezte ezt az osztályt is. Vezetőjét, Tanárky Antal századost június 9-én nevezte ki a nádor. Csupán 1 írnok volt beosztva melléje. Az újság osztály véleményünk szerint nem sajtóosztály volt, mivel a sajtóval való érintkezés ügyeiben az elnöki osztály volt illetékes. 85 Noha közvetlen adataink nincsenek, úgy látszik, hogy ez az újoncozási és pótlovazási osztály első megjelenési formája. Vezetője Leitner Ferdinánd százados július 4-től került ide az ONHT-tól, s egészen október 25-ig vezette az osztályt. 86 Possert (Poszirti) írnok dolgozott mellette. Gazdászati (polgári-biztossági) osztály. A hadügyminisztérium legkorábban megszervezett és legnépesebb osztálya; az egyedüli, amelynek magyar kormányszé­ki előzménye volt. Teljesen átvette a volt helytartótanácsi ügyvitelt, olyannyira, hogy a tartományi-biztossági departamentum és a hadügyi osztály kútfői még a címükben is teljesen megegyeznek, kivéve néhány újonnan alakított tárgykört. 87 Az osztály első vezetője a tartományi-biztossági igazgatóság volt aligazgatója, gr. Török Bálint lett. (Az igazgató korábban br. Vay Miklós volt, aki 1848-ban előbb koronaőri, majd erdélyi biztosi tisztet vállalt.) Tanácsosok voltak Markovics József, Pétery Mátyás, Mannlicher Ferdinánd, 88 titkár Hoitsy Ágoston, fogal­mazók Gerebényi Vilmos, Madách Károly, Tőry Adolf, Hültl Fidél, valamint 2 segéd. Az osztály megfeszített munkát végzett a pénzügyek, a ruházati, felszerelési, gyógyszertári, határőrvidéki ügyek terén, ezért egy augusztus 6-i kérelmük alapján a miniszter szeptember 11-én újabb személyekkel gyarapította az osztály létszámát: Horváth Károly titkárral, Eötvös József fogalmazóval, további 2 segédfogalmazó­val és 1 írnokkal. 89 A biztossági osztály segédhivatalában kiemelten csak irodaigazgató és segédje van feltüntetve (igazgató Volnhoffer János), iktató és kiadó nincs. Számos irodai (iktatói és kiadói) és irattári írnok, valamint díjnok 84 Baldacci rendeletei a tanfolyamról: Közlöny, 1848. júl. 10., 28., szept. 18.; Batthyány kinevezései, szept. 20.: Közlöny, 1848. szept. 22. Ekkor nevezték ki pl. Remellay Gusztávot, a belügyi német fordítót hadnagyi ranggal a Tiszán inneni mozgó önkéntes nemzetőrséghez. Igen sok hadbírói kinevezés született okt. folyamán. Pl. Közlöny, 1848. okt. 28. ONHT által. — A hadbírójelöltek vizsgairatai megtalálhatók: Hm. Igü oszt. c) (8. cs.) nem lehetvén hamar katonai törvénybirákat képezni, a censurait ügyvédekből, kik katonákká lettek — mint Molière botcsinálta orvosa —, hadi törvénybirák neveztettek ki, akik rövid procedúrát szeretvén most az azelőtt divatban volt hosszak helyett..." jellemezte az újdonsült hadbírákat: Mészáros Lázár I. 332. 85 Sajtóosztályként szerepel: ürbán 1976. 46.; Hm, Általános 1848:5819. sz. aug. 29. 86 Leitner Nagyváradra került várparancsnoknak: OHB 1848:1797. eln. sz. okt. 25. 87 Lásd a helytartótanácsi departamentum commissariaticum (C 61.) és a minisztériumi osztály kútfőit: Felhő—Vörös; Fábiánné 1969. 88 Mannlichert a nádor júl. 23-án nevezte ki tanácsossá; korábban élelmezési főtiszt volt a magyar hadi főparancsnokságnál. Hm, Biztossági 1848:73. kfő, 179. tétel; István nádor Ita, Miniszteri 1848:1944. sz. Adatok hiányában bizonytalan időre teszi Mannlicher kinevezését: Urbán 1976. 47. 89 Ez utóbbiak Urbán 1848 augusztusára vonatkozó kimutatásában természetesen nem szerepelhet­nek. A kinevezés: Hm, Biztossági 1848:73. kfő, 115. tétel, szept. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom