F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VIII. Belügyminisztérium

si, pénzügyi, gazdálkodási viszonyokat kellett számba venni; ügyelni kellett történeti, nemzetiségi és vallási tradíciókra. A felelős polgári kormányzati elv sürgetően vetette fel a szakigazgatás érvényesítését önkormányzati szinten, központi irányítással. Ennek azonban Magyarországon nagyon kis mértékben voltak előzményei, így a megoldás csekély sikerrel biztathatott. A felvázolt feladat nyugodt politikai körülmények között is óriási lett volna; elmélyült, körültekintő parlamenti munkát, higgadt megbeszéléseket és elsősorban olyan társadalmigazdasági bázist tételezett volna fel, amely az intézkedések meggyökerezését és optimális végrehajtását eredményezhette volna. A magyar kormány politikai, katonai helyzete ezzel szemben kritikusan alakult, s a nézetek azonosságáról vagy legalább kikristályosodásáról is nehéz beszélni. A sürgető feladatoknak rögtön nekiláttak, ezek voltak: az országgyűlési választások kiírása és a törvényhatóságok közcsendi választmányainak megalakítása népképviselet alapján. A közigazgatási reformról általában és részleteiben később, előmunkálatok után kívántak törvényt alkotni. Addig a mindennapok gyakorlata által felvetett kérdésekben ideiglenes határozatok születtek, amelyek az említett körülmények miatt hiányával voltak egy következetesen érvényesített vezérelvnek, illetve a régi szervezeti keretek továbbélése miatt kénytelenek voltak az esetleges változtatásokat is a meglevő régihez alkalmazni.

97 A közigazgatási reform munkálatairól általánosságban tehát azt állapíthatjuk meg, hogy az idő rövidsége és a kormány nehéz helyzete miatt csak részleteiben és ideiglenes jelleggel hoztak idevágó intézkedéseket. A témánk szempontjából fontos kormány- és törvényhatóságok (önkormányzatok) közötti viszonyról megállapítható, hogy utóbbiak önkormányzati jogait a központi kormány alig korlátozta. A törvényhatóságok viszont sok esetben hoztak olyan intézkedéseket, amelyek az osztrák központi szervek idején is születhettek volna, olyannyira elutasítóak a központi akarattal szemben. Erre a részletesebben vizsgált rendőri és egészségügyi területekről több példát tudunk felmutatni. A Belügyminisztérium kiemelten foglalkozott a törvény XXIV. törvénycikke alapján a községek bírói hatósággal felruházott, rendezett tanácsú községgé nyilvánításával. Ez is ideiglenes intézkedés volt a végleges községi rendszer kidolgozásáig. Célja az volt, hogy a megye válláról terhet vegyenek le, a kisebb önkormányzatok által elősegítsék a nemzet fejlődését az éppen felszabadult föld népe körében. Az egyes községek ez irányú kérelmét a megye javaslatára a belügyminiszter által engedélyezett módon egy, a megye által kiküldött állandó bizottmány vizsgálta felül, s a községi viszonyok felmérése után javaslatot tehetett a miniszternek, illetve a (királynak) nádornak az illető község rendezett tanácsúvá • 97 Farkas János tanácsosnak az árvaügy kezeléséről kellett ismertetést írnia. Munkája végén megjegyzi: „Ha hazánkban a községi hatóság jobban ki volna fejive, s ha a megyei törvényhatóságtól függetlenül állna: úgy az egész hazára nézve összhangzóbb s egyszerűbb tervet lehetne adni.. . De mivel a hatóságokat bármi tárgyra nézve mostani állásukban kell felvenni tényezőkül — jelen javaslat is azon fonalat kéntelen megtartani." (Kiemelés: F.K.E.) Bm, Alt. iratok vegyes, iktatatlan, 1848. júl. 25.