F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VII. „Király személye körüli minisztérium". Külügyminisztérium

A kiegyezési törvények közül a XII. határozta meg a közös ügyek mibenlétét, kezelésének módját, az egyes minisztériumok és országgyűlések hatáskörét. A pragrnatica sanctióból származó „közös viszonyos kötelezettség" (2. §) vonatkozik a külügyre, hadügyre, az ezeket érintő pénzügyre (8—9., 16. §). A közös ügyek egyik ország minisztériuma alá sem tartozva, közös minisztérium feladatát jelentették (27. §). Magyarország — tanulva a Staatsrat, Staatskonferenz idejéből — „a közös ügyek azon részeire nézve, mely nem tisztán a kormányzat köréhez tartozik [azaz: legfőbb döntés irányítás], Magyarország se teljes birodalmi tanácsot, se bármi néven nevezhető közös vagy középponti parlamentet célszerűnek nem tart, s ezeknek egyikét sem fogadja el... a két fél között a közös ügyek kezelésére nézve mellőzhetlen föltétel a teljes paritás" (28. §). Ugyanakkor elfogadták azt, hogy nem az országgyűlés, hanem csak a törvényhozási delegációk döntenek a közös ügyek költségvetése ügyében, amelyet utólag sem lehetett vita tárgyává tenni (40—41. §). Az államadósság nem minősült kötelezően közös ügynek (53. §), de a magyar országgyűlés, a „birodalom és ezzel Magyarország jóléte érdekében" önként ajánlotta fel, hogy részt vállal a törlesztésben, feledve vagy talán nagyon is élénken emlékezve a státusadósság 1848as viharaira (54—55. §). Ugyancsak közösnek minősült a hitelügy, a kereskedeleméi vámügy, noha ez nem folyt a törvény szerint a pragrnatica sanctio természetéből (56., 58. §). Utóbbiak közössége a vám- és kereskedelmi unió útján valósult meg, ami egyet jelentett a közbenső vámvonal megszüntetésével. (1867:XVI. tc.) A korábban elmondottak szerint 1848-ban elsősorban nem a nézetek kialakulatlansága, hanem ezek egymástól való gyökeres eltérése okozta a tárgyalások meghiúsulását. A magyar minisztérium a hadügy, pénzügy, kereskedelem és külképviseletek önállóságának elvi alapján állva szemben találta magát az osztrák minisztérium Gesamtmonarchie-érdekeivel, a közös birodalmi irányítás elképzelésével. A király által szentesített 1848-as törvények alapján elképzelhető lett volna a magyar minisztérium nézeteinek megvalósítása, Ausztria azonban a törvények ellenére is a maga kezében akarta tartani a legfelsőbb irányítást. Egy korábbi analógiát idézve: 1848-ban Ausztria inkább még a vegyes ügyek tényét sem ismerte el, csakhogy ne kelljen tudomásul vennie a tisztán magyar ügyeket. A közösügyi tárgyalások sikertelenségének közvetlen következménye elsősorban a magyar külkereskedelem, a postaügyek adminisztrációjának zavara volt. 3. ESTERHÁZY PÁL LEMOND 1848. SZEPTEMBER ELEJÉN. A BÉCSI MINISZTÉRIUM FELSZÁMOLÁSA, NOVEMBER 13. Esterházy herceg, aki amúgy is kívülállóként viselkedett a magyar minisztériumban, az országgyűlés legutóbbi törvényjavaslatai (katonaállítási, pénzügyi) miatt szeptember 3-án Batthyány Lajosnak kinyilvánította lemondási szándékát, tehát egy héttel az egész minisztérium lemondása előtt. Ezt a bejelentést megerősítette szeptember 5-i levelében, azt is közölve, hogy lemondását az uralkodóhoz is