F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VI. Az erdélyi államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek 1848—1849-ben. A magyar minisztérium területi illetékessége

változatlanul hagyásának ígérete. A március 25-én összeült zágrábi nemzeti gyűlés határozataiban rögződnek mindazok a követelések, amelyek a horvátokat az utóbbi évtizedekben foglalkoztatták. A horvát küldöttek már a harmincas évek reformországgyűlésein heves ellenzést fejtettek ki a magyar nyelvi törekvésekkel szemben. A nemzetiségi, önállósulási igények mögött az ún. illír párt állt, amelyet aligha tudott egalizálni a Horvátországban levő magyarbarát nemesi réteg. A zágrábi gyűlés határozatának 30 pontja közül a belső polgári átalakulásra vonatkozó pontok alig tértek el a magyar országgyűlésen megfogalmazottaktól (jobbágy viszony ok felszámolása, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, a horvát tartománygyülés népképviseleti alapon történő átszervezése stb.), de ezek megvalósítását az uralkodótól — nem a magyar országgyűléstől — várták, mégpedig — a magyarokhoz hasonlóan — a birodalmon belüli önálló kormányzat keretében. Ez utóbbi egyértelműen derül ki a zágrábi határozat pontjaiból: kívánták a horvát-szlavón-dalmát-fiumei területek egyesítését, s e „háromegy királysághoz" tartozónak tekintették a közvetlen bécsi igazgatás alatt álló horvátszlavón határőrvidéket is. Elképzeléseik szerint e királyságban a végrehajtó hatalmat egy, a tartománygyűlésnek felelős kormány gyakorolná. A horvát nemzeti nyelv elismerését kívánták a bel- és küligazgatásban. (A magyaroknál oly nagy eredménynek számító 1844:11. tc, a nyelvi törvény a horvát hatóságoknak csak azt engedte meg, hogy a magyarul levelező magyar hatóságoknak latinul válaszoljanak.) Külön országgyűlést tartottak volna, felváltva, a királyság fő városaiban (Zágráb, Eszék, Zara, Fiume).

69 A magyar alsótábla április 6-i, a kapcsolt részekről hozott határozatának szűkkeblűségét mutatja a magyar nyelvhez való merev ragaszkodás: „A kapocs, mely Magyarországot a részekkel egyesítse: közös szabadság, közös törvényhozás, közös főkormány, közös király... a kapocsnak nemzetisége magyar legyen, és elvárja [ti. a magyar országgyűlés], hogy ezt a horvát hazafiak önként is ismerjék el."

70 A horvát—magyar viszony 1848-as kulcsfigurája lett br. Jellasics József zágrábi hadiparancsnok, akit az uralkodó a magyar minisztérium szentesítése előtt bánná nevezett ki. O a nemzetiségi mozgalmakra támaszkodva nem ismerte el a magyar kormány illetékességét. A magyar törvényeket a horvát gyűlésben nem hirdették ki, és a — május 11-i báni értekezlet szavai szerint — háromegy királyság nem is engedelmeskedhet a magyar kormánynak azon oknál fogva, hogy „a királyságok minden befolyása nélkül alakult, [s amely szerintük] ... az osztrák monarchia közös kapcsából való tökéletes elszakadás magvát hordja magában".

71 Jellasics — a nádor hatáskörét megsértve — Horvátországban statáriumot hirdetett ki (április 27.), s a kapcsolt részek hatóságait, hivatalait a magyar kormány intézkedéseinek 69 Lásd Szeremlei 1867b I. 49. 70 Irományok 179—181. Megemlítjük, hogy emlékezetes beszédet mondott 1848. febr. 4-én a horvát nyelv ügyében a főrendeknél Batthyány Lajos. 71 Szeremlei 1867b I. 90.