F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VI. Az erdélyi államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek 1848—1849-ben. A magyar minisztérium területi illetékessége

Úgy vélte, hogy a kincstartóságot egy tíz főből álló „közjövedelmi igazgató testület" pótolhatná a jövőben. Az erdélyi pénzügyek ágait (só, vasbányászat, harmincadok, uradalmak) valamely erdélyi központi hivatalban kívánta összpontosítani e testület mellett. Kossuth az utóbbi elgondolás ellen tiltakozott, mert különálló erdélyi adminisztratív formát látott benne.

61 E Csány-féle intézkedések után kérte Kossuth Duscheket a helyzetet tisztázó rendeletek megtételére, mert a Csány-féle elképzelésekben zavarkeltő momentumokat sejtett. A sürgetésben szerepet játszott a külön erdélyi adminisztrációtól való félelem is.

62 Kossuth levele nyomán április 6-án a pénzügyi államtitkár rendelkezett a Királyhágón túli kincstári ágazat rendezéséről. Csány megsegítésére egész bizottság alakult pénzügyi szakemberekből: Debreczeni Márton, Gránzenstein Gusztáv miniszteri tanácsosok és Szentkirályi Zsigmond bánsági főbányanagy.

63 A bizottság igen gyors munkát végzett — tanácskozásain talán Gránzenstein is részt vett —, mert 20-i kelettel elkészült a Debreczeni és Szentkirályi által fogalmazott és aláírt terv.

64 A kincstári ágazatokat külön-külön vizsgálat tárgyává tették azzal, hogy később mindez részletes szabályozást igényel. A só-, harmincadügy, államjavak stb. mind közvetlenül a magyar Pénzügyminisztériumnak voltak alárendelve. A korábbi hivatali normákat — hacsak nem ellenkeztek a felelős kormányzással — megtartották. A hivatalokat, irattárakat, számvevőséget Kolozsvárra koncentrálták. A vezetői feladatokkal ideiglenesen volt helyetteseket vagy mást bíztak meg, például a só- és a harmincadigazgatást az addigi helyettes látta el; az államjavakhoz egy titkárt neveztek ki. A bányászat és a főpénztár dolgairól később készültek intézkedni. Az erdélyi katolikus alapok javait a kincstári főpénztár és az alárendelt pénztárak a korábbi gyakorlat alapján kezelték. 61 OHB 1840:5350. eln. sz. /. Tóth Zoltán 85. szerint „ebben a kérdésben Kossuth túlzott optimizmusról tett tanúságot". 62 Kossuth kifejtette, hogy Erdélyben semmi olyan intézmény nem maradhat fenn, amely azt „a közigazgatásnak akármely ágára nézve külön tartomány színében tartaná fenn. S azért különböző kezelési ágazatoknak másutt, mint a ministeriumban központosítását nem engedhetem épp úgy, mint amiként: száműzve kell lenni minden collegiális igazgatási formának, minthogy az a ministerialis felelősség eszméjével merő ellentétben áll." OHB 1849:4210. eln. sz. ápr. 5. Foglalkozott az erdélyi határszélek kereskedelmi forgalmával, ezzel kapcsolatosan a vámtarifával, az osztrák érzelmű tisztviselői gárda kicserélésével, a vesztegzárakkal. Kossuthnak ez az útmutatója Duscheknek arra a levelére volt válasz, amelyben a pénzügyi államtitkár az Erdélybe küldendő Gránzenstein részére kért eligazítást. Duschek Kossuthhoz, 1849. ápr. 3. Pm, Pénztári 1849:3805. pü. sz. 63 Duschek ápr. 6-i utasításáról az iratokban említés történik; ennek száma 3417. pü. volt. Debreczeni és Duschek levélváltása ápr. 12., illetve 17-ről: Pm, Pénztári 1849:4383. pü. sz. Csány megbízása a bizottság tagjainak a bányaügy rendezésére ápr. 16-ról: Pm, Pénztári 1849:4477. pü. sz. 64 Uo. 1849:4907. pü. sz.; A KLÖM XIV. 823. Trócsányi 1973.613. szerint Gránzenstein nem ment le Erdélybe. Csány április 21-i kísérő levele viszont arról számol be Kossuthnak, hogy hármójuk értekezésének eredménye a mellékelt terv. Valószínűleg Gránzensteinnek nem volt ideje megvárni a tanácskozás írásos eredményét, mivel Duschek hívta maga mellé. Duschek Debreczenit is várta vissza Erdélyből, aki azonban, kitűnő erdélyi szakértő lévén, a helyszínen maradt miniszteri biztosként. Uo. 1849:4383. pü. sz.