F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
IV. Kormányzóság és Szemere Bertalan miniszterelnöksége (második minisztérium), 1849. április 19.—augusztus 11.
3. A MÁSODIK MINISZTÉRIUM MEGALAKULÁSA. A DEBRECENI HETEK. A HIVATALNOKOK IGAZOLÁSI ELJÁRÁSA A Függetlenségi Nyilatkozat kimondása után, a kormányzó megválasztásával a bizottmány elvesztette létjogosultságát, s automatikusan megszűnt. Hivatalosan április 19-ét, a nyilatkozat kihirdetésének napját tekintették a bizottmány megszűnése napjának. A még aktív tagoknak (Nyáry, Madarász és a három felsőházi tag) hivatalosan le kellett mondani. Erről csak szórványos adatok maradtak fenn. Nyáry még április 12-én, a Függetlenségi Nyilatkozattal kapcsolatos vitákban lemondott; Madarász április 15-én az őt ért támadások miatt távozott. 51 Miután Kossuth hiába kérte volt bizottmányi társait, hogy legalább a minisztérium kinevezéséig legyenek segítségére az ügyek vitelében, maga látta el irodájával és az államtitkárok által vezetett minisztériumokkal az egész kormány adminisztrációját. A vidéki hivatalok és a törvényhatóságok a maguk nehézkes módján továbbra is a bizottmányhoz címezték beadványaikat, amelyeket a kormányzói iroda küldött szét a minisztériumoknak. A legfontosabb ügyeket természetesen Kossuth intézte. Az a tény, hogy Kossuth egymaga tartotta kezében az ország ügyeit, nagyban hozzájárult a békepárt harciasságának növeléséhez a kormányzó hatáskörének megállapítása tekintetében. 52 A bizottmány idejéhez képest az ügyek intézése nagymértékben lelassult, mert — Jósika véleménye szerint — Stuller irodavezető Kossuth nélkül a legegyszerűbb kérdésben sem mert dönteni. mindnyájunkat mosolygásra indított. A kormányzó honvéd attilában s fejér tollas kalapban; Horváth püspöki papi ruhában, Szemere fekete attilában, és zöld tollas kalapban; Batthyány cifra nemzetőrségi őrnagyi köntösben; Duschek egy kikölcsönzött fekete bő atillában és régi dicastériális fekete kis kalpagban; én szinte külön kopott fekete átilában és fekete tollas alacsony kalapban; — végre velünk Záborszky, mint a minisztertanács tollvívője, nagy prémes kalpagban. Szemere szétnézve, furcsa társaság, monda. .." Vukovics 486. 51 KLÖM XV. 24. (1. jegyzet). Nyáry gyors cselekvését megmagyarázza régről datálódott ellentéte Kossuthtal, Debrecenben keletkezett kapcsolata a békepárttal. Egyes híresztelések szerint komoly béketerveket forgatott fejében, és nemcsak a régi konzervatív párt embereivel lépett ennek érdekében kapcsolatba, hanem még Windisch-Gratzet is megkereste volna Görgei Artúrral egyetértve, éppen a régi konzervatívok útján. Batthyány Kázmér emlékirataiban részletesen kitér erre, megjegyezve, hogy mindez nem bizonyított, és Nyáry hazafisága kétségtelen tény. Tóth Lőrinc II. 52. {Kemény 68. is megemlékezett erről az üzenetről Kovács Lajossal kapcsolatban: „A cédulának tartalma csupán egy intés volt Pázmándyhoz, hogy Windisch-Gratz herceg most könnyen kibékíthetné az országot, mert a képviselő urak meghőköltek.") Jósika, az egyik felsőház részéről delegált bizottmányi tag csupán annyit ír, hogy Kossuth lemondott és néhány más bizottmányi tag — pl. Nyáry — „nem mutatkoztak többé Kossuthnál". Mások meglátogatták egyszer-kétszer a kormányzót, aki kérte is őket, hogy a minisztérium kinevezéséig vigyék tovább a hivatalt vele, de ehhez az illetőknek az ügyek összetorlódása miatt nem sok kedve volt. Jósika 1851. I. 143. Duschek szerint is a bizottmány „sogleich faktisch aufgelöst" a kormányzó kinevezése után. Duschek-per fol. 220. 52 Jósika 1851.1.143. szerint is „Kossuth aber war gezwungen, in seiner Person Ailes in Allém zu sein und eine Art von Dictatur auszuüben..."; Kemény 131. (Sorai a bizottmány és a minisztérium idejére egyaránt vonatkoznak.)
