F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)
IV. Kormányzóság és Szemere Bertalan miniszterelnöksége (második minisztérium), 1849. április 19.—augusztus 11.
magyarázta tettét, hogy e program meghirdetésével a Függetlenségi Nyilatkozatot „fejezte be". Szerinte a kormányforma függőben hagyásával a nyilatkozat torzó maradt, s kellett, elvárták, hogy a kormány nevén nevezze azt a politikai szituációt, amelyben az ország éppen volt. 21 Ma már azt sem lehet pontosan tudni, Szemere gesztusában mennyi volt a rá jellemző feltűnési vágyból, tetszeni akarásból, a Kossuthtal való versengésből. A képviselőházban április 14-e után azonnal vita indult a kormány működésének formájáról. Több vitatéma is volt: a nemzetgyűlés további elsődleges szerepének biztosítása, a kormányzó és a minisztérium viszonya. 22 A miniszterelnök — és a békepárt—törekvése az volt, hogy lehetetlenné tegye a kormányzó elsődlegességét, jogkörét minden lehető módon leszűkítse. 23 A Függetlenségi Nyilatkozatnak a kormányrendszer ideiglenességére vonatkozó megállapítása értelmében a végrehajtó hatalmat a nemzetgyűlés a kormányzóra és a mellette levő minisztériumra bízta. Az alkotmányozó hatalom, a végrehajtó közeg feletti ellenőrzés és a felelősségrevonás joga mint a „népfelség természetes corroláriuma" a nemzetgyűlésre szállt vissza. Hasonlóan az uralkodóhoz, a kormányzónak és a minisztériumnak sem állt jogában a „nemzetgyűlés iránt és felett rendelkezni", ez magának a törvényhozó hatalomnak volt fenntartva. Ennek az elvnek a határozott leszögezésére legfőképpen a békepárt törekedett. A kormányzó nemcsak nem oszlathatta fel a nemzetgyűlést, de el sem napolhatta. A Háznak tagja nem lehetett, csupán felvilágosítás céljából jelenhetett meg az üléseken. 24 miniszterek lemondását vonja maga után. ... kikiáltatott egyszer a »respublika« neve: nem volt többé visszalépés, nem, legalább nagy nehézség és veszély nélkül." Tóth Lőrinc II. 62., 65. Sok esetben ismétli a történeti irodalom Kemény Zsigmond szavait a Szemere-féle programmal kapcsolatban: „így folytak a napok szép harmóniában [Szemere és a békepárt között], míg egyszerre mindnyájunk bámulatára, elmondja híres programmját. Határtalan volt csodálkozásunk nem csak politikai doctrinal miatt, de egyszersmind azon indiscretióért, minél fogva legtávolabbi figyelmeztetést sem ad nekünk szándékáról. Mindnyájan előhoztuk e ballépését, de ö azt válaszolá, hogy az eszmék licitatiója most szükséges." Kemény 127—128. 21 Szemere 1853. III. Abt. 46-^8. 22 Az ápr. 14—17-i zárt ülések témája. Beér—Csizmadia 546—547. Csak visszaemlékezések állnak rendelkezésre. 23 Kemény Zsigmond szerint Szemerével éppúgy nem jött létre közös akcióterv, mint Görgeivel. Kemény 127—128. A pártharcokra, az egyes irányzatok nézeteire és elképzeléseire a továbbiakban a részletesen idézett kormányzóelnöki jelentés megfelelő részeinél utalunk. Ez máj. 1-én hangzott el a nemzetgyűlés előtt az új kormány formájáról. KLÖM XV. 181—184. A magyarázatokhoz felhasználtuk még a francia alkotmány (1848) szövegét. Vö. Varga Zoltán 186. Közli: Mészáros Károly 59—75. Ezenkívül lásd OHB 1849:4339. eln. sz. d. n. Kossuth valószínűleg terveket kért a kormányzat módjáról a miniszterektől; erre utal „A felállítandó felelős minisztérium alakításánál netalán figyelembe vehető jegyzetek." E német és magyar nyelvű fogalmazvány valószínűleg Duschektöl származik. Számos utalás található a régi kormányszéki gyakorlatra, amelyet a miniszterek között kétségtelenül ő ismert a legjobban. Pm, Duschek iratai 111/45. Felhasználtuk még: Kemény; Vukovics; Varga Zoltán munkáját. 24 Kossuth a nemzetgyűléshez, máj. 1. KLÖM XV. 182.; Vukovics 484-^85.; Varga Zoltán. 182— 183. A francia alkotmány: „ 1. fejezet: A népfelségről. 12. § A felség a francia polgárok egyetemességében
