Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

okoznak 1637. március második felében a Bethlen Istvánnak újból a török közé menési szándékáról szállongó hírek; Rákóczi a tanácsuraktól vár s kap censurát a teendőkről.

584 A dolog vaklármának bizonyul. Rövidesen azonban újabb gyanakvásra ad okot Bethlen magatartása; az ti. az országgyűlés eloszolta után válaszol a rendeknek, s ez úgy is fogható fel, hogy az magánszemélyekkel levelez ország dolgában — bár a két ismeretes censura e tekintetben ellentmond.

585 S még egy vakhír, 1637 májusában, Bethlen veszélyes szándékairól; Kassai, gyakorlatához híven, most is csak a hír többoldalú megerősítése után íratna rá Bethlenre, s csak azután jelezné a dolgot a császárnak is.

586 A Bethlen István-kérdés azonban lényegében lezárul 1637 tavaszán; csak 1639 júliusában találkozunk Kassai egy censurájában azzal az általános javaslattal, hogy a fejedelem legyen kegyelmes ahhoz, ha kér tőle valamit, így az majd lassanként feladja bizalmatlanságát.

587 A Székely Mózes-kérdés pedig, Székelyek 1637-i újbóli elmarasztaltatásával, ugyanilyen lezárt ügy. Egyszer ugyan még foglalkoztatja a tanácsot is, 1639. július 14-én, tisztázatlan körülmények közt; akkor úgy tevődik fel a kérdés: a portai ajándékok beküldése alkalmával kérni kell-e, hogy a szultán küldje vissza Erdélybe Székelyt, az visszanyervén 1633 előtti helyzetét s vagyonát? A négy jelenlévő tanácsúr véleménye megoszlik. Kassai (s nyomában Szalánczi) álláspontja az, hogy jó alkalommal, vigyázva kérni kell ezt. Tholdalagi kategorikusan a kérés ellen van. Haller felemás álláspontra helyezkedik: vagyonát meg kell adni, maga ne jöjjön. Azért továbbmennek az ügyben; még azt is megvitatják, hogy amennyiben a török ígérné Székely elbocsátását, de pénzt követelne érte, kinek mennyit ígérjenek (a szultántól egészen Zülfikár portai főtolmácsig).

588 A dolognak nincs folytatása; Székely Mózes a portán hal meg az 1650-es évek elején. Azzal a viszonylag gazdag s az 1636—1637-i időszakot tekintve helyenként igen plasztikus, egyben bizonyos döntő mozzanatokra is fényt vető anyaggal szemben, amely a főhatalom kérdéskörére vonatkozik, a további ügykörökben (a külpolitikát kivéve) meglehetősen keveset tudunk a tanács működéséről. A rendi jogok kérdésének csak egy alcsoportja, a birtokügyek vannak némileg bővebben képviselve ez időszakban: Kún Gotthard évekig húzódó birtokpere,

589 Balling magyarországi birtokügye,

590 Lónyai Zsigmondnak egy közelebbről nem ismert ilyen ügye,

591 Bethlen Istvánnak egy puszta faluhely iránti kérése.

592 Az 1643. áprilisi—májusi országgyűlésen a fejedelem törvényben (XXVIII. tc.) tesz ígéretet arra, hogy az utolsó productio alkalmával Gyulafehérvár körül elfoglalt birtokokat visszaadja, „és azoknak igazságokat tanácsúr híveivel egyetembe" vizsgálja ki.

593 1 647-ben Gyulaffi László bordosi gátépítése ad dolgot a tanácsnak,

594 1651 tájt pedig Jánosfalva és Szászzsombor határvitája.

595 A vallásügy tanácsi tárgyalásának egyetlen nyoma van: II. Rákóczi György annak kapcsán kéri ki 1652 márciusában tanácsurai véleményét, hogy az erdélyi jezsuiták III. Ferdinándhoz fordulnak panasszal saját helyzetük, ill. a katolikus rendeké miatt, s a császár meg is keresi a fejedelmet evégett.

596 A közigazgatásnak a korábbiakban kiemelt ágai közül az adó ügye (ami ti. abból tisztán belügy) nem foglalkoztatja a tanácsot, a hadügynek nem külpolitikai akciókkal együttjáró kérdései is alig. 1637 májusában Bornemisza Pál reversalisá-